Nagyvilág

Magyarokat vert át magyar Németországban

Volt, aki hat hét megfeszített munka után a beígért 1000 euró helyett csak 200 eurót kapott - vagyis majdnem két hónapra 60 ezer forintot.

A Magyar Narancs tavaly ősszel számolt be egy magyar vállalkozóról, aki erdészeti munkákat szervez Németországba, és akire rengeteg a panasz egykori munkásaiktól. Az ügy most újra előkerült, mivel ismét rengetegen panaszkodtak a  munkára.

A kurdi vállalkozó elsősorban vidékről  toboroz munkaerőt, majd kisbusszal kiszállítja őket a Budapesttől 1200 kilométerre fekvő, észak-bajor Hasslachba, végül 6-8 ledolgozott hét után rendre kevesebbet fizet: a beígért 1000-1500 euró helyett hol 200 eurót, hol csak 120-at.

A munkások kiszolgáltatottak, mivel állításuk szerint a vállalkozó a hazautazással és a fizetéssel tartja sakkban őket. “Ha az ember ki van szolgáltatva, akkor nem indul el olyan könnyen. Ha otthon úgysincs munka, ez is számít. Összeszorítja a fogát, nyel kettőt, nem mond semmit, csinálja, aztán lefekszik. És minél jobban kiszolgáltatott, annál jobban meg lehet fogni. Legjobban azt, akinek nincs semmije, csak egy rakás tartozása” – nyilatkozta egyikük.

A vállalkozó tagadja a volt munkásai vádjait. Szerinte “bizonyos munkavállalóinkkal a konfliktus abból adódik, hogy noha mi felhívjuk figyelmüket a munka nehézségének és a teljesítménybérezés tényének fontosságára, ők számos esetben ehhez képest túlbecsülik saját kapacitásukat, és a konkrét, gyakorlati munkavégzéssel szembesülve tudatosul bennük teherbírásuk”.

“Ebből következően az általuk keresett bér sem lehet olyan magas, mint azon munkatársaiké, akik náluk jelentősen többet termelnek. Az ilyen munkavállalók teljesítményének hó végi bérükben történő manifesztációja pedig csalódottságot okoz számukra, majd cégünket egyébként alaptalan és nem bizonyítható vádakkal illetik, mint az, hogy mi fix bért ígérnénk” – mondta a lapnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik