Nagyvilág

Schmitt Pál vigasztalta a bukott német elnököt

Nem tudott elszámolni házvásárlásával, ezért kellett távoznia 2012-ben Christian Wulff német államfőnek. Ő úgy érzi, hogy a botrányokért a média a felelős – írja a Népszabadság.

„Átlépted a Rubikont” – ezzel az azóta szállóigévé vált üzenettel fenyegette Wulff a német bulvárlap, a Bild főszerkesztőjét. A volt államfő is belátja, hogy ezzel hibát követett el – derül ki „Egészen fent, egészen lent” című, frissen bemutatott önéletrajzi könyvéből.

A lap folyamatosan írt Wulff gyanús ügyeiről, egyebek mellett azt hozták fel ellene, hogy túl szoros kapcsolata volt egyes vállalkozókkal, akiknek befolyását felhasználva segített elintézni ezt-azt. Korábban az államfő egyébként kifejezetten jóban volt a Bilddel, mert arra számított, hogy békén hagyják, ha beszél magáról.

A könyvben Wulff azt is felidézi, hogy 2012 februárjában közép-európai államfőkkel találkozott Helsinkiben. Schmitt Pál maga mellé ültette és vigasztalóan elmesélte, hogy őt is támadják a doktori disszertációja miatt. A következő hetekben Wulff és Schmitt politikai karrierje is véget ért.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik