Nagyvilág

Robbanás egy koszovói hőerőműben, halottak

Valószínűleg gázrobbanás történt, kiürítették a Pristinától 10 kilométerre található létesítményt.

Hatalmas robbanás rázta meg Koszovó egyik hőerőművét pénteken, a baleset következtében legalább három ember életét vesztette, tizenhárman megsérültek és a környező épületekben is súlyos károk keletkeztek.

A robbanást Pristinában is hallani lehetett, a széntüzelésű erőműből fekete füst szivárgott.

A helyi média arról számolt be, hogy gázrobbanás történt, a tájékoztatás szerint a rendőrség kiürítette a fővárostól mintegy 10 kilométerre található létesítményt.

A kiérkezett mentők kórházba szállították a sérülteket. A hatóságok körülkerítették a területet, mert attól tartottak, hogy további robbanások történhetnek.

A tragédia hírére a legfőbb koszovói pártok felfüggesztették a vasárnapi választások előtt folytatott kampányukat.

Többek között Hashim Thaci koszovói miniszterelnök is a helyszínre látogatott. “Nincs ok a pánikra. Minden az ellenőrzésünk alatt van. Nincs szükség a lakosság evakuálására” – jelentette ki.

A 449 megawattos erőmű Koszovó energiaszükségletének 30 százalékát fedezi. A létesítményt a tervek szerint 2017-ben bezárják, mivel súlyosan szennyezi a környezetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik