Nagyvilág

Válságba kerülhet a Jobbik is

A Die Welt című német konzervatív lap az MSZP helyzetéről közölt elemzést, amiben nemcsak a baloldali ellenzékre tértek ki.

A lap online kiadásában A magyar baloldal lassú halála címmel megjelent írás szerzője, Boris Kálnoky kiemelte, hogy Mesterházy Attila lemondása után a párt válsága “minden eddiginél mélyebb”, és “úgy tűnik, hogy a jövő Orbán Viktor konzervatív kormányáé”.

Kifejtette: bárki kerül is az MSZP élére, “a feladat alig megoldható”, mert a pártnak “óriási hitelességi gondja” van, és nem tudja megmondani, hogy “mennyiben baloldali”.  A Jobbik a szocialistákat megelőzve előlépett a második helyre, “főként azért, mert a jobboldali erők a szocialistáktól eltérően valóban baloldali politikát képviselnek” – tette hozzá.

Gyurcsányék “veszélyes” közelben

Mesterházy rosszul mérte fel a helyzetet, “azt gondolta, hogy a Jobbik és a kormánypárt, a Fidesz azért sikeres, mert nemzeti jelszavakat hangoztat”. Ezért az MSZP elnöke is ebbe az irányba indult el, de a polgárok nem feltétlenül a jelszavak miatt szavaznak a jobboldali pártokra, hanem azért, mert megígérik a külföldi nagyvállalatok szabadságának korlátozását és “a kisemberek terheinek csökkentését” – írta Kálnoky, megjegyezve: “Magyarországon valójában minden fordítva működik, a baloldal jobboldali liberális, a jobboldal pedig nemzeti baloldali” politikát követ.

Az MSZP gyengesége teret nyit más baloldali és liberális csoportoknak, a Bajnai Gordon vezette “liberálisoknak” és Gyurcsány Ferenc pártjának, amelyek az európai parlamenti (EP-) választáson “veszélyesen megközelítették” a szocialistákat. Rajtuk kívül a baloldali térfél szereplője az LMP is, amely “az egyetlen igazán baloldali párt” – fűzte hozzá a Die Welt szerzője, kiemelve, hogy Bajnai egyelőre visszavonul a politikából, Gyurcsány pedig “annyira gyűlölt” személyiség, hogy vele nincs esély a választási győzelemre.

A Jobbik sem ússza meg?

A magyar baloldalt a “haldokló MSZP és egy megosztott ellenzék” jellemzi “a konszolidáció kilátása nélkül”, ami “ideális” a Fidesz számára – áll az elemzésben, amely szerint “hamarosan a Jobbik is válságba kerülhet”, hiszen az EP-választáson meglepetésre gyengült, így aztán “úgy tűnik, hogy a belátható időn belül a konzervatívoké a jövő”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik