Nagyvilág

Idén is Merkel a világ legbefolyásosabb asszonya

Egymást követő negyedik alkalommal választotta Angela Merkel német kancellárt a világ legbefolyásosabb asszonyának az amerikai Forbes magazin.

A 100 nevet tartalmazó listán a második helyre Janet Yellen, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke, a harmadikra, akárcsak tavaly, Melinda Gates, Bill Gates, a Microsoft alapítójának felesége került, míg a negyedikre Dilma Rousseff brazil elnök futott be. Ötödik lett Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója.

Mióta Merkel 2006-ban felkerült a Forbes listájára, éspedig mindjárt az első helyre, csak egyszer, 2010-ben kellett beérnie a negyedik hellyel. “Ő az első politikus sztár Kelet-Németországból az újraegyesülés óta” – írta a Forbes. “Merkel kancellár a gerince és egyben egyik építőmestere az Európai Uniónak, amelynek 28 tagállama és 15,8 milliárd dolláros GDP-je van” – tette hozzá a magazin.

Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter eggyel hátrébb, a hatodik helyre csúszott, őt követi Mary Barra, a General Motors elnöke. Ő a múlt évben még egyáltalán nem szerepelt a listán. Nyolcadik az amerikai first lady, Michelle Obama, aki tavaly még a negyedik volt. A legfiatalabb az első tíz között a maga 44 évével Sheryl Sandberg, a Facebook főnöke, akit Virginia Rometty, az IBM elnöke követ.

A 20 nő közül, akik a Forbes szerint a világ legbefolyásosabb asszonya, 14 amerikai. A 20 közül 10 vállalatvezető, hét államfő vagy más vezető beosztású politikus. Ketten – Oprah Winfrey és Beyonce Knowles – a kulturális életben tevékenykednek. Gates, bár eredetileg vállalkozó, jelenleg már csak a férjével közösen igazgatott alapítvánnyal foglalkozik. Ez csupán 2012-ben 3,4 milliárd dollárt adományozott különféle segélyprogramokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik