Nagyvilág

Elöntötte a víz a cseheket

Számos problémát okozott a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű eső kedd délután Csehország több régiójában.

Az ország központi, északi és keleti régióiban a hirtelen lezúduló eső következtében számos helyen megáradtak a helyi patakot, és pincéket, portákat öntöttek el. Prágában elmaradt az ABC színház előadása, mert a színházépület alagsorának termeit, ahol a műszaki berendezések és több színészi öltöző is van, kora este elöntötte a víz.

“Valószínűleg két-három napig szüneteltetnünk kell előadásainkat” – mondta a színház képviselője a közszolgálati televízióban.
Mintegy 40 centiméteres víz áll a szintén a városközpontban lévő Nemzeti Könyvtár egyik épületének pincéiben is.

“Komolyabb károk nem keletkeztek, mert az épület alsó részét éppen felújítják” – közölte  Irena Manáková, a könyvtár szóvivője.
Víz alá került a Vencel-tér alsó végén lévő metróállomás belépőcsarnokának egy része is. A tűzoltóknak több mint két órába tellett, míg kiszivattyúzták a vizet. Hasonló gondok voltak néhány villamosvonallal is.

A Morva folyó dél-morvaországi szakaszán kora este több ezer döglött hal úszott a vízen. A halászok szerint nagy valószínűséggel mérgezett anyagok kerültek a folyóba, amikor a sűrű eső miatt Otrokovicében megteltek a csatornák, és víz alá került a helyi vegyi üzem egy része is – jelentette be Gabriela Tomícková, a regionális vízgazdálkodási vállalat szóvivője.
Meteorológusok szerint szerda estig országszerte újabb kiadós esőzésekre lehet számítani.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik