Nagyvilág

Lemondott a belga kormány

Az rekordhosszú tárgyalások után létrejött kormánykoalíció szétzuhant miután az EP-választáson a flamand nacionalista Új Flamand Szövetség (N-VA) szerezte a legtöbb mandátumot.

Benyújtotta lemondását Belgiumban Fülöp királynak Elio Di Rupo miniszterelnök és kormánya hétfőn. A király pedig elfogadta a lemondást és azzal bízta meg a kormányt, hogy vigye a folyó ügyeket – közölte a királyi palota. A tájékoztatás szerint Fülöp király konzultálni fog a főbb parlamenti pártok vezetőivel, hogy kormányzóképes többséget sikerüljön kialakítani.


Elio Di Rupo (Fotó: Europress Fotóügynökség)

A belga pártok a legutóbbi, 2009-es választásokat követően rekord ideig, 541 napon át tartó egyezkedés után tudtak megállapodni egymással.

Brüsszel régió, Vallónia és Flandria polgárai vasárnap egyszerre döntöttek arról, kik képviseljék őket a széles jogkörökkel bíró regionális parlamentekben, a szövetségi törvényhozás alsóházában és az Európai Parlamentben.

A belga belpolitika legnagyobb gondja továbbra is a flamand-vallon ellentét. Az Új Flamand Szövetség vasárnap a szavazatok 33 százalékát söpörte be Flandriában, ahol a 11 milliós ország lakosságának 60 százaléka él, és ezzel Belgium legerősebb pártjává vált. Vallóniában az Elio Di Rupo vezette szocialisták diadalmaskodtak, akik igyekeznek fékezni az országot alkotó régiók kapcsolatának lazulását, valamint a gazdagabb Flandria elszakadását. A két győztes pártnak homlokegyenest ellentétes programja van mind a társadalmi reformok rendszerének kérdésében, mind más területeken, mint például a munkapiac átalakítása.

A De Standaard című (flamand nyelvű belga) lap kommentárja szerint ilyen körülmények között ismét rendkívül nehéz lesz új kormányt alakítani Belgiumban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik