Nagyvilág

15 milliárdba került a kínos baki a franciáknak

Egyes városokban túl szélesek a meglévő peronokhoz a francia állami vasúttársaság által rendelt, belföldi városok között közlekedő vonatok.

Az SNCF elismerte, hogy 50 millió eurót (több mint 15 milliárd forint) kénytelen költeni 1300 peron átalakítására. A Le Canard Enchainé című francia szatirikus hetilap szerdai számában megjelent információ nagy felháborodást váltott ki az adófizetők körében, akiknek egy vagyonba kerül az “apró” számítási hiba. A francia Alstom 182 és a kanadai Bombardier cég 159 szerelvénye fokozatosan 2016 végéig áll forgalomba.

Miután a különböző vidéki vasútállomásokon a vágányok és a peron közötti méretek különbözőek, az SNCF az RFF regionális vasútüzemeltető céget bízta meg az új szerelvények pontos méreteinek kiszámításával. A cég ezt meg is tette, de elkerülte a figyelmét, hogy 1300, ötven évnél régebben épített vágány szűkebb a hatályos szabványoknál. A vállalat figyelmét a Franciaországi Régiók Szövetsége hívta fel arra, hogy az új vonatok beszorulhatnak ezeken az állomásokon.


Fotó: Europress Fotóügynökség

A tévedés felismerése után az RFF diszkréten megkezdte a problémás peronok “leborotválását”, eddig 300-zal készültek el.
Az SNCF és az RFF beismerte, hogy “az utazóközönség várakozásainak kielégítésére” szánt új vonatok “a 8700 franciaországi peron közül 1300-nak a korszerűsítését igénylik”. Egyes politikusok máris követelik a vasúttársaság elnökének menesztését.

Kanadában a metrót méretezték túl

Áprilisban Kanadában derült ki, hogy a montréali metró számára rendelt, az Alstom és a Bombardier közös konzorciuma által gyártott szerelvények túl magasak az ottani metróalagutak számára, emiatt azokat különböző szakaszokon, összesen legalább 200 méteren, ki kell tágítani.

A montréali közlekedési vállalat 2010-ben rendelt – versenytárgyalás nélkül – az Alstom-Bombardier-konzorciumtól 1,3 milliárd kanadai dollárért (265 milliárd forint) 468 új metrókocsit az 1966 óta közlekedő szerelvények cseréjéhez.  A 2013 végére – 2014 elejére várt vagonok leszállítása egy évet késik, a gyártó azonban bízik abban, hogy az utolsó szerelvény leszállítására vállalt 2018. szeptemberi határidőt tartani tudják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik