Nagyvilág

Meghalt Mudura Sándor

Hosszas betegség után, 75 éves korában hunyt el az egyik leggazdagabb romániai magyar üzletember - közölte hétfőn a Bihon.ro nagyváradi portál.

Mudura Sándort, a nagyváradi Lotus pláza tulajdonosát a Capital és a Forbes folyóiratok romániai gazdaglistái alapján évről évre a leggazdagabb romániai magyar üzletemberek közé sorolták az erdélyi magyar lapok. Vagyonát több tízmillió euróra becsülték.

Az üzletember fiával, Ifjabb Mudura Sándorral Romániában és Magyarországon is megannyi vállalkozást indított és vezetett. A portál felidézte, hogy az üzletember a Ferrero édességgyártó termékeinek, köztük a Kinder tojásnak a kizárólagos romániai forgalmazójaként alapozta meg a vagyonát.

Mudura Sándort politikai kapcsolatai a magyarországi baloldalhoz kötötték. Medgyessy Péter magyar miniszterelnök 2002. júliusi erdélyi látogatásán Mudura Sándor Nagyvárad környéki villájában vendégeskedett. Az első erdélyi pláza felépítéséhez a magyar állami tulajdonú Eximbank folyósított 2,6 milliárd forintos hitelt, melyre a Magyar Exporthitel-Biztosító Rt. vállalt garanciát.

Az üzletember neve a magyarországi brókerbotrány kapcsán többször felmerült. A nagyváradi Lotus Market Rt. felügyelőbizottságában ugyanis Kulcsár Attila képviselte a részvények felével rendelkező Britton Kft.-t.

Mudura Sándor ellen a romániai korrupcióellenes ügyészség is vizsgálódott. A nyomozóhatóság áprilisban közölte, pénzmosással gyanúsítja abban az ügyben, amelynek Kiss Sándor, a Bihar megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnöke az elsőrendű gyanúsítottja.

Kik a leggazdagabb romániai románok?

A Forbes magazin szerint Ioan Niculae a legtehetősebb román üzletember, az ő vagyona átszámítva 321 milliárd forint, ezzel jócskán megelőzné a mi Csányi Sándorunkat, aki a legutóbbi lista szerint 135 milliárddal szerénykedik. De a második Adamescu is kenterbe verné a (többek közt) magyar foci urát. Teszári Zoltán a maga 108 milliárd forintos vagyonával beférne az ötödik helyre Várszegi és Demján közé, ha magyar állampolgár lenne (ki tudja, tán fel is vette az állampolgárságot – erre is gondolni kéne a leggazdagabb magyarok listájának összeállításakor). Vegyük hozzá, hogy 1-2-3 éve még sokkal vagyonosabbak voltak a romániai leggazdagabbak: 1,6-1,7 milliárd eurós vagyona volt az akkori leggazdagabbaknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik