Nagyvilág

Magyarország elítéli kommunista múltját

Ezzel a címmel közölt tudósítást a Biszku-ügyről honlapján a Libération.

A francia baloldali lap kiemelte: a rendszerváltás óta ez az első per egy volt kommunista vezető ellen, korábban csak rendőri vezetőket vagy tiszteket ítéltek el. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Fidesz által 2010-ben elfogadott törvénynek köszönhetően egyedül a Jobbik tett feljelentést a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása miatt a volt állampárti vezető ellen.

A tudósító, Florence La Bruyere szerint a 2011-ben elfogadott úgynevezett lex Biszku, amely a kommunista diktatúra idején elkövetett bűncselekmények büntethetőségéről rendelkezik, elsősorban arra szolgál, hogy az ügyre irányítsa a figyelmet. A volt kommunista vezetők elleni ítélkezés ugyanis nem gyorsult fel 2010 óta, “a jobboldali kormány megelégszik egy agresszív antikommunista beszédmóddal, amelyet felerősíthetett az éppen a választások előtti időszakban megrendezett Biszku-pernek köszönhetően”.

A lap szerint a Biszku Bélát első fokon hirtelen ítélték el “a bűnösségére utaló közvetlen bizonyítékok nélkül, a bírók történészek dokumentumaira támaszkodtak”. Ugyanakkor – mint a lap megjegyezte – az igazságszolgáltatás sokkal kevésbé hatékony a volt náci háborús bűnösökkel szemben. Példaként említette Képíró Sándor ügyét, akit 2011-ben felmentettek, valamint Csatáry László perét, aki meghalt, mielőtt elítélhették volna.

Biszku Bélát kedden öt év hat hónap szabadságvesztésre ítélték első fokon a Fővárosi Törvényszéken. Az egykori belügyminiszer az eljárás alatt többször hangoztatta: az ’56 után történtekkel kapcsolatban nem bánt meg semmit, így nincs is mért bocsánatot kérnie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik