Nagyvilág

Stadionépítés van, adó, munkanélküli nincs – Áder olyat tett, amit államfő még soha

Katar állam emírjével és a tervek szerint a miniszterelnökkel is tárgyal kedden a köztársasági elnök. Áder János személyében először keresi fel magyar államfő az arab monarchiát.

A köztársasági elnök hétfő este érkezett Dohába. A delegáció tagja a nemzetgazdasági miniszter is. Áder János és Varga Mihály kedden tárgyal Tamím bin Hamad Ál Száni sejkkel, Katar állam emírjével. A tervek szerint találkoznak Abdalláh bin Nászer bin Kalifa Ál Száni sejkkel, katari miniszterelnökkel és belügyminiszterrel. A nap végén a magyar delegáció a katari magyar kolónia tagjaival (orvosokkal, bankárokkal, a kulturális élet képviselőivel) találkozik.

A katari látogatás fő témája lehet, hogy magyar cégek milyen lehetőségeket találnak abban a fejlesztési alapban, amelyre évente 20-30 milliárd dollárt fordít Katar. Jelenleg a két ország közötti gazdasági kapcsolatokban sok a kihasználatlan lehetőség, ezek iránt a magyar vállalatok érdeklődése érezhetően növekszik. Ugyancsak cél lehet, hogy felhívják a figyelmet a magyarországi befektetési lehetőségekre. Mivel Kataré a világ harmadik legnagyobb földgáztartaléka, ez a terület is szóba kerülhet a tárgyalásokon, hiszen az arab ország számára fontos piac lehet a jövőben Kelet-Közép-Európa.

Egy nemzedék kellett a luxushoz

Katar területén kétmilliónyian élnek, de közülük csak 280 ezren katari állampolgárok. A lakosság túlnyomó része vendégmunkás – emlékeztetett az MTI. Az arab ország gyakorlatilag egy nemzedék alatt teremtett luxuskörülményeket, miután a 40-es években jelentős mennyiségű földgázt találtak területén. Ma a világon Katarban a legmagasabb az egy főre jutó GDP, mintegy 104 ezer dollár. Katar a Föld egyik olyan országa, ahol az állampolgárok nem fizetnek jövedelemadót és ahol lényegében nincs munkanélküliség.

Magyarország katari importjának értéke 2013-ban mindössze egymillió dollár volt, exportjáé pedig 25 millió dollár. A kétoldalú kereskedelmi forgalom a rekordévnek számító 2012-ben is alig haladta meg az 58 millió dollárt (ebből 50 millió volt a magyar export értéke). Áder Jánost Dohába elkísérte felesége, Herczegh Anita is.

A stadionépítés ott is dübörög

Néhány napja a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) főtitkára jelezte, hogy nem kell 12 stadiont építeni a 2022-es katari világbajnokságra. Az öböl menti emírség a pályázatában 12 stadionnal számolt, de most azon dolgozik a FIFA-val karöltve, hogy csökkentse a létesítmények számát. Jérome Valcke a minap közölte, hogy ő volt az első, aki azt mondta, hogy a tizenkettő értelmetlen, “a tíz is, a nyolc a jó szám, tekintetbe véve az ország méretét.

A nemzetközi szövetség minimum elvárása éppen ez, vagyis nyolc stadion, közte egy 80 ezres. A katari vébével kapcsolatban korábban az időpont körül bontakozott ki vita. Az eredeti tervben nyári lebonyolítás szerepelt, de ezt a várható forróság miatt sokan nem szeretnék, mostanra pedig az látszik körvonalazódni, hogy télen lesznek a mérkőzések.
“A világbajnokság télen lesz, most már csak azt kell tudni, hogy télen mikor. Ez olyan kérdés, amelyre a végrehajtó bizottság megpróbál választ találni 2015 márciusában” – jelentette ki Valcke, noha a FIFA-ban még arról sem született hivatalos döntés, hogy valóban télen rendezik-e a 2022-es vb-t.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik