Nagyvilág

50 cápát mészároltak le Ausztráliában

A nyugat-ausztráliai partoknál végrehajtott cápamentesítési akcióban összesen 172 cápát fogtak ki. A tengeri ragadozók közül ötvenet elpusztítottak, a többit visszaengedték a vízbe, közülük 90-et megjelölve.

A fürdőzők elleni támadások megszaporodása miatt a hatóságok engedélyezték legveszélyesebb cápafajokból a háromméteresnél nagyobb példányok elejtését egy háromhónapos kísérleti időszakban. E célból csalival ellátott hálókat feszítettek ki nyolc népszerű fürdőhely közelében. A legnagyobb cápa, amelyet sikerült lépre csalni, 4 és fél méteres volt.

A minisztérium szerint az április 30-án véget ért akció eredményeként “sikerült helyreállítani a fürdőzők, a szörfözők és a búvárok bizalmát a perthi és a délnyugati strandok iránt”.

Az elejtett cápák többsége tigriscápa volt, de kifogtak szirticápát, kormos cápát és makócápát is. Ugyanakkor nem tudtak kifogni egyetlen nagy fehércápát sem, amely pedig a cápatámadások többségét elkövette a térség vizeiben.

A hatóságok még legalább három évig szeretnék folytatni a közvéleményt megosztó, főleg állatvédők által hevesen bírált cápamentesítési akciót, amelyet 2017-ben vizsgálnának felül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik