Nagyvilág

A NATO már nem hisz az orosz invázióban

A NATO katonai főparancsnoka korábban számított arra, hogy a különleges alakulatokat a főerők követik Ukrajnába, de már úgy gondolja, Moszkva más eszközökkel is el tudja érni céljait, az ország instabilitását.

Philip Breedlove tábornok biztos abban, hogy a különleges orosz egységek már ott vannak Ukrajnában, és néhány nappal ezelőttig úgy gondolta, hogy a fő erők is bevonulnak, és igyekeznek összeköttetést biztosítani Oroszországgal a Krím felé, de most már másképpen vélekedik – mondta Kanadában, egy ottawai védelmi konferencián hétfőn.

“Ma már nem hiszem, hogy ez a következő lépések legvalószínűbb forgatókönyve. Most már azt gondolom, hogy Vlagyimir Putyin elnök el tudja érni céljait Kelet-Ukrajnában úgy is, hogy erőinek soha nem kell átlépniük a határt” – mondta Breedlove.

Moszkvának így is megvannak a képességei arra, hogy növelje Ukrajna instabilitását. Az amerikai tábornok úgy vélte, az orosz vezetés eszközei közé tartozik az ukrán kormány szavahihetőségének megtépázása, a zavargások segítése, illetve megteremteni a hátteret egy olyan szeparatista mozgalom tartós tevékenységéhez, amely biztosítani képes, hogy Oroszország elegendő befolyással rendelkezzen Kelet-Ukrajnában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik