Nagyvilág

Két kínai tragikus hajószerencsétlenség is történt

A Csendes-óceánon tűz ütött ki egy halászhajón, amelynek legénységéből ketten meghaltak, hatan eltűntek. Hongkong partjai közelében pedig egy elsüllyedt teherhajó 12 tagja tűnt el.

A Csendes-óceánon, a Mexikóhoz tartozó San Lucas-foktól 1100 tengeri mérföldre nyugatra elsüllyedt kínai halászhajóról egy venezuelai hajó személyzete tett jelentést – közölte a Davis-Monthan amerikai légitámaszpont egyik tisztségviselője.

Sarah Schwennesen őrnagy szerint rátaláltak a kínai hajó mentőcsónakjára, amelyben 11 túlélő matróz volt. A kínaiak hajója tűz következtében süllyedt el. Négy matróz égési sérüléseket szenvedett, és kettő közülük meghalt.

A túlélőkért három amerikai mentőhelikopter ment, a mentők ejtőernyővel leugrottak, és mentőcsónakjaikon megközelítették a hajótörötteket. A helyszínen elsősegélyt nyújtottak a sérülteknek, majd mindenkit a San Lucas-fokra szállítottak, további ellátás végett.

Hongkong partjai közelében pedig eltűnt egy kínai teherhajó legénységének 12 tagja hétfőn, miután a hajó összeütközött egy másik, konténerszállító hajóval, és elsüllyedt. Hongkong kikötője a világon az egyik legnagyobb és legforgalmasabb. Az eltűnt kínai matrózok után kutatnak a tengeri mentők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik