Nagyvilág

Egy évig olvasgatták a hacekerek a képviselők levelezését

Egy sikeres hackertámadás révén a kínai hírszerzés 2011-ben egy egész éven át hozzáférhetett az ausztrál parlamenti képviselők teljes levelezéséhez - írta hétfőn a Financial Review című ausztrál folyóirat kormányzati forrásokra hivatkozva.

A támadásról a helyi média már annak idején – három évvel ezelőtt – beszámolt, de az akkori információk szerint a behatolók csak egy hónapig fértek hozzá a külön védettséget nem élvező belső rendszerhez, amelyben a képviselők és tanácsadóik teljes levelezésüket bonyolítják le.

A hétfői jelentés szerint viszont mára kiderült, hogy a hírszerzők annak idején egy teljes évig nézegethették a rendszerben található adatokat, ráadásul úgy, hogy a rendszeren belül semmi nem maradt titokban előttük. Az ausztrál vezetés az elmúlt években prioritásai közé sorolta a számítógépes rendszerek védelmét.

Kínai támadásokról mindazonáltal ebben az időszakban is több alkalommal beszámolt az ország sajtója. Tavaly például arról adtak hírt, hogy kínai hackerek ellopták az ausztrál belföldi hírszerzés készülőfélben lévő épületének tervrajzát, s titkos információkhoz jutottak a canberrai kereskedelmi és külügyminisztériumból is, amelynek épületében a külföldi hírszerző ügynökség található.

Ausztrália a kínai kalózoktól való félelme miatt a Huawei távközlési óriást kizárta az országos szélessávú kommunikációs hálózat kiépítésére kiírt pályázatból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik