Nagyvilág

Ukrajna hajlandó harcolni az oroszokkal

Ukrajna szeretné diplomáciai úton rendezni az ország keleti felében kialakult helyzetet, de szükség esetén kész harcolni Oroszországgal - jelentette ki a külügyminiszter.

Andrij Descsicja szerint a békét Ukrajna keleti részén a genfi megállapodás megvalósításával lehetne biztosítani. “Oroszország sajnos semmit sem tesz annak érdekében, hogy a kelet-ukrajnai helyzetet megnyugtassa, és folytatja az ott működő szélsőséges csoportok támogatását” – állította az ukrán diplomácia vezetője.

A helyzet megnyugtatásának másik eszközét szerinte az ukrán biztonsági erők kelet-ukrajnai akciója jelenti. “Utasítást kaptak, hogy állítsák helyre a rendet a térségben, s kerüljék el, hogy akcióiknak civil áldozatai legyenek” – mutatott rá Descsicja. Leszögezte, hogy Kijevet rendkívül aggasztja Oroszország viselkedése, különösen az ukrán határok mentén elkezdett hadgyakorlat.

Bár Ukrajna békés eszközökkel akarja megoldani a konfliktust, kész a harcra is. “Készen állunk a harcra is, ellenállunk Oroszországnak, ha az úgy dönt, hogy beavatkozik Ukrajnában” – hangsúlyozta az ügyvezető ukrán külügyminiszter. Úgy vélte: a mai kelet-ukrajnai helyzet nagyon hasonlít ahhoz a helyzethez, amely a Krím félszigeten alakult ki az orosz megszállás előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik