Nagyvilág

Ez történik, ha szabadjára engedik a köztereseket (18+)

Azt gondolják magukról, hogy ők az atyaúristen, és terrorizálják az embereket. Aztán az emberek ezt szép lassan megunják, és visszacsapnak. És a visszacsapás bizony annyira kemény lesz, hogy arról már csak egy olyan cikkben tudunk beszámolni, amire kénytelenek vagyunk kirakni a 18-as karikát. Mert lincselnek.

A kemény módszereikről hírhedtté vált és közutálat tárgyát képezőt kínai közterület-felügyelők – ahogy azt már korábban is megírtuk – leginkább arról ismertek, hogy brutálisan vernek szét bárkit, aki fel merészel lépni ellenük, és nem hiába tartják őket sokan kormányzati verőembereknek. A kiképzés helyett csak egy plecsnit – és az ezzel járó hatalmat – kapó közteresek magukat mindenek felett álló hatalmasságnak képzelve szokták rettegésben tartani az embereket, főleg az engedély nélküli utcai árusokat, akiket rendszeresen szoktak halálra verni, ha ellenkezni mernek velük – és mindezt általában büntetlenül meg is tehetik.

Öt közteres – kínai szóval, csengguan – azonban a saját kárán tanulta meg, hogy van egy pont, ami után az emberek megunják a folyamatos terrorjukat, és fellázadnak ellenük. Mint szombaton, Cangnan városában, ahol ezer dühös ember támadt a közteresekre, miután sokak szeme láttára a nyílt utcán egy kalapáccsal halálra vertek egy fiatalt, aki azt filmezte, ahogy egy nőt vernek. Az eset utána a még kicsi tömeg megakadályozta, hogy a közteresek elmeneküljenek, majd egymás után kezdtek érkezni a város lakói, miután az interneten elkezdett terjedni az eset híre.

Kalapáccsal verték halálra a csengguanok, halálának híre egésznapos zavargást indított el
Fotó:Weibo

Végül már többezer dühös ember követelte, hogy ott a helyszínen lincseljék halálra az öt közterület-felügyelőt, akik egy kisbuszban kerestek menedéket. A tömeg kövekkel, és botokkal támadt a körbevett járműben rekedt férfiakra, majd letépték a jármű ajtóit, és brutálisan szétverték őket.

Véresre verték a kisbuszban menedéket kereső köztereseket
Fotó:Weibo

Majd közösen felborították a mentőautót, amely azért érkezett, hogy a véresre vert köztereseket kimenekítse. Az esetről készült felvételeken jól lehet látni a pusztítást, amit a lincselésre kész tömeg végzett.

A kínai interneten terjedt beszámolók szerint a tömeg halálra verte a köztereseket, de a hivatalos kínai állami média szerint mindegyikük túlélte a támadást: ketten kritikus állapotban vannak kórházban, hárman pedig csak könnyebb sérüléseket szenvedtek. A hivatalos verziót azonban nehéz elhinni, látva a helyszínen készült fényképeket. Talán nem véletlen, hogy ezek a felvételek csak a kínai közösségi oldalakon terjedtek, és az állami sajtó nem közölte azokat.

A hivatalos kínai állami média azt állította, hogy hamar sikerült rendet teremteniük a településen, miután nagyjából száz rohamrendőrt vezényeltek ki a tömeg feloszlatására. A France24-nek egy szemtanú elmondta: ezt nehezen tudja elhinni, mert olyan nagyon és olyan elszánt volt a tömeg, hogy képtelenségnek tartotta az állami sajtóban megjelent hírt. Az ő véleményét támasztják alá azok az interneten terjedő fényképek és videók, amelyeken alsó hangon is ezer rohamrendőrt lehet látni. Akiknek igen csak keményen meg kellett küzdeniük a zavargó emberekkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik