Nagyvilág

Az orosz médiahatóság átveszi az ellenőrzést a blogok felett

Több olyan törvényt is elfogadott kedden az orosz parlament alsóháza, amelyek szigorítják a blogok feletti hatósági ellenőrzést, illetve büntetőintézkedéseket rendelnek el a "tömeges zavargásokban" részt vevők ellen. Ez utóbbi váddal több ellenzéki ellen is büntetőeljárás indult Oroszországban.

A duma által a “terrorellenes” törvénycsomag részeként, harmadik és végső olvasásban elfogadott egyik jogszabály értelmében ugyanazok a kötelezettségek vonatkoznak a jövőben a blogokra is, mint a médiára.

A törvény előírja, hogy minden blogger, akinek a honlapját háromezernél többen keresik fel naponta, köteles regisztráltatni magát a médiafelügyeletnél (Roszkomnadzor) és fél évig minden adatot köteles megőrizni. A bloggereknek, akik ezentúl kötelesek a nevüket is közzétenni a honlapon, ellenőrizniük kell az általuk közzétett információk hitelességét, és közölniük kell a látogatóik számára érvényes korhatárt.

A törvény értelmében a Roszkomnadzornak – amely márciusban több, a Kremlt bíráló honlapot blokkolt – össze kell állítania a legnépszerűbb blogok listáját. Ez utóbbiaknak tíz napon belül eleget kell tenniük az új kötelezettségeknek, ellenkező esetben akár 500 ezer rubeles (3,1 millió forint) pénzbüntetéssel is sújthatják őket.

Egy kedden elfogadott másik jogszabály értelmében a duplájára – négyről nyolc évre – nő a tömeges rendzavarásban részt vevőkre kiszabható legkisebb börtönbüntetés. Több ellenzéki – így Szergej Udalcov, a Baloldali Front nevű radikális szervezet vezetője – ellen is hasonló váddal indítottak büntetőeljárást.

Öttől tíz évig terjedő elzárással, illetve akár 500 ezer rubeles pénzbüntetéssel sújtható továbbá a tömeges zavargások szervezéséről tartott előadásokon való részvétel. Az új jogszabály kiterjeszti az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) hatásköreit is, megkönnyítve számára egyebek mellett a bűncselekmények vagy terrorcselekmények elkövetésének szándékával gyanúsított személyek motozását, illetve tárgyaik átvizsgálását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik