Nagyvilág

Janukovics visszatérhet Ukrajnába

A napokban visszatérhet Ukrajnába Viktor Janukovics, a Kijevben februárban megbuktatott ukrán államfő. Lehetséges, hogy keleten az ő visszatérését készítették eddig elő.

Vlagyimir Muhin, a független újság külpolitikai elemzője emlékeztetett arra, hogy Vlagyimir Putyin csütörtöki élő televíziós fórumán megvédte az ukrán parlament döntésével február 22-én leváltott politikust. Közölte, hogy a február vége óta Oroszországban tartózkodó Janukovics “nem elmenekült, hanem kénytelen volt elhagyni az országot (Ukrajnát)”, és “úgy teljesítette feladatát, ahogy lehetségesnek és szükségesnek tartotta”. Putyin azt is kijelentette, hogy a május 25-re kitűzött ukrajnai elnökválasztást törvénytelennek tekinti, minthogy Ukrajnának (Janukovics személyében) van legitim elnöke.

„Leválthatja a juntát”

A Nyezaviszimaja Gazeta cikkírója szerint az orosz államfő kijelentései alátámasztják azokat a híreszteléseket, amelyek szerint a Moszkva támogatását élvező Viktor Janukovics a közeljövőben visszatérhet Ukrajnába és ezt a politikus sem cáfolta korábban. A cikkíró azt állította, hogy orosz és ukrán szakértők, valamint az Oroszországhoz csatolt Krím félsziget vezetői is lehetségesnek tartják a megbuktatott ukrán elnök hazatérését.

A nemrég ideiglenes krími kormányzónak kinevezett Szerhij Akszjonov a Twitter közösségi oldalon azt írta: “Viktor Janukovics elnök húsvétra visszatér Ukrajnába. A hadsereg a törvényes elnöknek engedelmeskedik, tehát utasítást adhat a junta őrizetbe vételére.” Akszjonov arra szólította fel a délkelet-ukrajnai megyék lakosait, hogy keljenek Janukovics védelmére.

Janukovicsnak készíthették elő a terepet

Az elemző kifejtette: ha ez a forgatókönyv valósul meg, az is érthetővé válik, miért nem járnak szinte semmilyen eredménnyel a kijevi hatalom erőfeszítései az Ukrajna lakosságának egyhatodával rendelkező donyecki és luhanszki régióban működő “szeparatisták” semlegesítésére, akik gyakorlatilag minden katonai szempontból fontos települést és közlekedési útvonalat, létesítményt ellenőrzésük alatt tartanak, és a régió politikai és közigazgatási hálózatát is előkészítették Janukovics számára. A Nyezaviszimaja Gazeta az ukrán hadsereg és a belügyi egységek anyagi és morális válságára is felhívta a figyelmet. A kijevi hatalomnak szerinte nincs kellő tekintélye a fegyveres erők előtt.

A cikkíró arra is utalt, hogy Vlagyimir Putyin a csütörtöki televíziós műsorban emlékeztetett rá: az orosz törvényhozás felsőháza felhatalmazást adott neki (március 1-jén), hogy az orosz ajkú lakosság védelme érdekében bevethesse országa fegyveres erejét Ukrajna területén. Az orosz államfő hozzátette, erősen reméli, hogy erre nem lesz szükség.

A Nyezaviszimaja Gazeta külpolitikai szakírója lehetségesnek tartja, hogy sem a koszovói, sem a krími forgatókönyv nem fog megvalósulni Ukrajnában. Ha visszavonják az ukrán fegyveres erőket Délkelet-Ukrajnából, akkor Moszkva nem viszi be csapatait, de nem akar ott ENSZ-békefenntartókat sem látni, amit Kijev szorgalmaz. Vlagyimir Muhin lehetségesnek tartja, hogy már a közeljövőben megnő Viktor Janukovics szerepe “a törvényes ukrán hatalom visszaállításában”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik