Nagyvilág

Törvényszegő lett Tóásó volt ügyésze

Egy bolíviai bíróság törvényszegőnek minősítette a nemrég Brazíliába menekült Marcelo Soza volt ügyészt, aki éveken át ellátta az állam képviseletét a 2009-ben indult és máig tisztázatlan, úgynevezett terroristaperben, amelynek egyik vádlottja a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Előd.

Hugo Michel bíró a helyi idő szerint szerdán meghozott döntést azzal indokolta, hogy Sozát beidézték meghallgatásra a dél-bolíviai Sucre városában, ahol kötelességszegés miatt kellett volna vallomást tennie – tájékoztatott közleményében az állami főügyészség. Ramiro Guerrero főügyész hangsúlyozta: a mostani határozatra hivatkozva kérni fogják Brazíliától az ott menedéket kérő Soza kiadatását.

A volt ügyész március elején menekült Brazíliába, és az üggyel kapcsolatos nyílt levelében a bizonyítékok manipulálásáról, a tanúvallomások megvásárlásáról és az állítólagos terroristasejt felszámolását célzó, 2009. április 16-án végrehajtott kommandós akció során történt túlkapásokról számolt be.

Az ellenzék fellegvárának számító, dél-bolíviai Santa Cruz egyik szállodájában öt évvel ezelőtt a bolíviai hatóságok végeztek az állítólagos terroristasejtet vezető, bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa-Flores Eduardóval, az erdélyi magyar Magyarosi Árpáddal és az ír Michael Dwyerrel. Az akció két túlélőjét,Tóásó Elődöt és a bolíviai-horvát kettős állampolgár Mario Tadicot azóta is vizsgálati fogságban tartják.

Luiz Alberto Figueiredo brazil külügyminiszter március végi bolíviai látogatásán azt mondta: Sozát egy menekültnek tekintik a sok közül, és sorsáról a többiekéhez hasonlóan a menekültügyi országos tanács dönt majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik