Nagyvilág

Elsüllyedt hajó: kormánytisztviselőt pofozott fel egy szülő

A hajón lévő negyvenhat mentőcsónakból csak egyetlen darab működött, az egyik elkeseredett szülő megdobta a miniszterelnököt, a másik pedig felpofozott egy kormánytisztviselőt.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, léket kapott egy komp Dél-Korea partjainál. A 6800 tonnás Sewol fedélzetén 475-en utaztak, közte 325 középiskolás diák, aki a Koreai-félszigettől délre fekvő Csedzsu szigetére tartott egy iskolai kirándulásra.

Később jött a hír, hogy túlélők lehetnek a hajó gyomrában, mert egy apa SMS-t kapott a balesetben eltűnt fiától. “Azt írta nekem a szöveges üzenetben, hogy élek, vannak itt más életben lévő diákok is, kérlek, mentsetek ki bennünket gyorsan” – mondta a férfi a Reuters tudósítójának, aki a helyszínre érkezett hozzátartozók táraságában van.

A hivatalos adatok szerint 287 embert keresnek, 179 embert sikerült kimenteni, csütörtök délelőttig 9 utas holttestét találták meg.

A Daily Mail most arról ír, hogy a hajó negyvenhat mentőcsónakjából mindössze egyetlen működött. Amikor ez kiderült, a dühös és elkeseredett dél-koreai szülők közül az egyik egy vizes palackkal fejbe dobta a miniszterelnököt, Chung Hong-wont, egy másik pedig felpofozott egy kormánytisztviselőt.

Kép: Europress Fotóügynökség

A hajó kapitánya bocsánatot kért a családoktól, de a legénység tagjai azt mondták korábban, hogy a kapitány csak a hajó süllyedése után harminc perccel rendelte el az evakuálást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik