Nagyvilág

Hollandia kártérítést fizet a srebrenicai áldozatok után

Egyenként húszezer eurós kártérítést adnak három legyilkolt áldozat miatt, mert a békefenntartók kiszolgáltatták őket a szerbeknek.

A kártérítést hét hónappal azután jelentette be a kabinet, hogy szeptemberben a holland legfelsőbb bíróság a hozzátartozók által még 2002-ben kezdeményezett eljárásban kimondta az ország felelősségét a három muszlim férfi halálában. A testület úgy ítélte meg, hogy a mészárlás idején Srebrenicában szolgáló – elvben a város civil lakosságát védő – holland békefenntartóknak nem lett volna szabad átadni a bázisukon dolgozó férfiakat a tömeggyilkosságot elkövető szerb erőknek.

Szégyenletes összeg

Az áldozatok családjait képviselő ügyvéd, Liesbeth Zegveld élesen bírálta a holland kabinetet a csütörtöki bejelentést követően. “A (kártérítés) összege olyan alacsony, hogy a (holland) állam nyilvánvalóan nem akarta lezárni ezt a fejezetet. Szégyenletes” – mondta az AP hírügynökségnek.

A védelmi minisztérium szóvivője ugyanakkor azt mondta, hogy a kártérítés összegét a boszniai jog szerint számolták ki, és a hozzátartozók jogosultak lehetnek további kompenzációra a családtagjaik elvesztése miatt elszenvedett anyagi kár miatt.

Néhány nappal korábban egyébként a srebrenciai áldozatok hatezer hozzátartozója indított pert a holland állam ellen a mészárlással kapcsolatban, arra hivatkozva, hogy a holland katonáknak meg kellett volna akadályozniuk a vérontást. A hágai körzeti bíróság várhatóan júliusban fog elsőfokú döntést hozni az ügyben.

Először állapították meg Hollandia felelősségét

A mintegy 8000 áldozatot – köztük főleg férfiak és fiúk életét – követelő 1995. július 11-i vérontást a második világháborút követő időszak legszörnyűbb európai tömegmészárlásaként tartják számon.

A boszniai háború során a srebrenicai enklávéban lemészárolt muzulmánok hozzátartozói számos pert indítottak Hollandiában, de a szeptemberi az első, a legfelső bíróság által is megerősített ítélet, amely megállapította az állam felelősségét.

A holland kormánynak a témával kapcsolatban mindig az volt az álláspontja, hogy az ország kéksisakosainak az ENSZ nem biztosított elegendő védelmet és eszközt ahhoz, hogy hatékonyan fel tudjanak lépni a körzetet támadó szerb erők ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik