Nagyvilág

Héja vigyázza a pápa galambjait

Harris-héjaként is emlegetett, vörösszárnyú ölyv védelmezi a jövőben a katolikus egyházfő által a pápai lakosztály ablakából eleresztett békegalambokat a sirályoktól és a varjúféléktől. (A hírről másnap kiderült, hogy egy megkésett áprilisi tréfa - a szerk)

A Credere című katolikus hetilap csütörtökön utcára kerülő száma szerint külön e célra idomítottak be egy Harris-héjaként is emlegetett, 120 centiméter szárnyfesztávolságú vágómadárfélét (Parabuteo unicinctus) egy észak-olaszországi solymászatban.

Sirály és varjú esett a galamboknak

A lap értesülése szerint a pápai testőrség, a Svájc Gárda egyik egységéhez csatlakozva a Sylvia nevű madár már a következő pápai kihallgatás alkalmával vigyáz arra, nehogy ragadozók csapjanak le a pápa és a gyermekek által a béke szimbólumaként felröptetett fehér galambokra.

A vatikáni hatóságok szeretnék megakadályozni, hogy megismétlődjön a január 26-i incidens, amelyben egy sirály és egy hatalmas fekete varjú támadta meg a két békegalambot, amelyet Ferenc pápa és két kisgyerek engedett fel a vasárnap déli Úrangyala-imádság után a pápai lakosztály Szent Péter térre néző ablakából.

A téren lévő több tízezer ember által végignézett támadásban az egyik galamb elvesztette néhány tollát, amikor kiszabadította magát a sirály karmai közül, a másikat összecsipkedte a varjú.

A galambokknak nincs veszélyérzetük

A Harris-ölyvet szívesen alkalmazzák solymászat céljára, mert méretéhez képest igen erős, sebessége elfogadható és az egyetlen faj, amely falkában, csoportban is képes vadászni.

A kínos január incidens után az ENPA olasz állatvédő szövetség felszólította a Vatikánt, hogy hagyjon fel a galambröptetés “archaikus” hagyományával, mert a szabadban sohasem élt tenyésztett madaraknak nincsen ösztönös veszélyérzetük, ráadásul fehér színükkel azonnal felhívták magukra a figyelmet, márpedig a római sirályok és varjak éppen a galambokra vadásznak.

(A hírről másnap kiderült, hogy egy megkésett áprilisi tréfa – a szerk)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik