Nagyvilág

Megint ököllel érveltek az ukrán parlamentben

Ezúttal a Kommunista Párt vezetőjének felszólalása váltotta ki a dulakodást. VIdeó is készült a képviseői összecsapásról.

Petro Szimonyenko bírálta az új kijevi vezetés tevékenységét, amely szerinte az ország destabilizálódásához vezetett. Kijelentette, hogy a kelet-ukrajnai szeparatista megmozdulásokat nem az országhatáron kívülről gerjesztették – mint ahogy azt a mostani kormány állítja -, hanem helyi lakosok kezdeményezték.

Felszólalása közben két képviselő a nacionalista Szabadság (Szvoboda) frakciójából a szónoki emelvényhez lépett, és erővel ellökdösték onnan a kommunista párti honatyát. Ezután az emelvényhez szaladtak különböző frakciók tagjai, akik között verekedés tört ki. Az ellenzékbe szorult Régiók Pártja és a kommunisták “fasiszták!” szót skandálták az ökölharc közben. Eddig súlyosabb sérülésről nem érkezett hír.

Ez volt az első ütésváltás az egyébként korábban gyakran verekedő ukrán képviselők között azóta, hogy február 22-én a parlament eltávolította tisztségéből Viktor Janukovics államfőt, és május 25-re előrehozott elnökválasztást írt ki.

A Janukovics felmentését következő napokban Olekszandr Turcsinov frissen kinevezett házelnököt bízta meg a törvényhozás az államfői poszt ideiglenes ellátásával. Új kormánytöbbség alakult a parlamentben a Julija Timosenko volt kormányfő mögött álló Haza, a Vitalij Klicsko volt profi ökölvívó által vezetett Ütés és a nacionalista Szabadság párt tagjaiból, valamint a Gazdasági Fejlődés és a Szuverén Európai Ukrajna elnevezéssel létrehozott képviselői csoportok, továbbá a törvényhozás egyéb képviselőiből. A képviselői csoportok az előtte kormányzó Régiók Pártjából váltak ki, illetve független képviselők csatlakoztak hozzájuk. A Régiók Pártjának megmaradt frakciója, és az őket kormányzásuk alatt kívülről támogató kommunisták ellenzékbe vonultak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik