Nagyvilág

Felrázta a világot a ruandai mészárlás

A húsz évvel ezelőtti népirtás nem baleset volt, és nem is elkerülhetetlen - mondta Barack Obama.

Az említett időszakban a tízmilliós Ruandában a többségi hutu nemzetiséghez tartozó szélsőséges milíciák mintegy 500 ezer kisebbségi tuszit és 300 ezer mérsékelt hutut mészároltak le. A módszeres gyilkolás azután vette kezdetét, hogy a főváros, Kigali közelében április 6-án lelőtték Juvenal Habyarimana elnök repülőgépét – írja az MTI.

Obama az évforduló alkalmából kiadott közleményében úgy vélte, a mészárlás “felrázta a világ tudatát”. Az amerikai elnök arra szólított fel, hogy a világban részesítsék előnyben a könyörületet a gyűlölködés helyett.

A nemzetközi közösséget annak idején éles bírálatok érték, mert eleinte nem ismerte el népirtásként a történteket, és nem is tett azért, hogy véget vessen annak.

Barack Obama is utalt arra, hogy a világ nem reagált elég gyorsan, és tanulságként leszögezte, hogy a mások elleni gyűlölködéssel és a szenvedéssel szemben soha nem szabad közömbösnek lenni.

Az elnök külön méltatta a túlélőket, amiért “le tudták zárni a régi sebeket, és újra tudták kezdeni életüket”.

Ruandában már az év elején megkezdődtek a megemlékezések. Hétfőn többnapos nemzeti gyász vette kezdetét az évforduló alkalmából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik