Nagyvilág

5 éve dőlt romba Aquila

Fáklyás felvonulással emlékeztek meg a vasárnapra virradó éjszaka az olaszország városban az 2009. április 6-án történt földrengés áldozatairól.

A helyi média arról számolt be, hogy ezrek vettek részt az este 11 órakor kezdődött felvonuláson, amelyet az áldozatok hozzátartozói szerveztek.

Éjfél után misét celebráltak, a földrengés 309 halálos áldozatáról pontban a katasztrófa időpontjában, hajnali 3 óra 32 perckor harangkongatással emlékeztek meg.

A Richter-skála szerinti 6,3 erősségű földrengésnek kétezer sérültje volt, ezen kívül romba döntötte a város történelmi központját több középkorban épült templommal együtt, és tetemes anyagi károkat okozott a környező településeken is.
Massimo Cialente, a közép-olaszországi város polgármestere elmondta, hogy az otthonát elveszítő 75 ezer ember közül 46 ezren már visszatérhettek lakóhelyükre, 19 ezren pedig új lakást kaptak. A többieket kaszárnyákban, szállodákban helyezték el.

Fotó: MTI/EPA/PERI – PERCOSSI

Tudósokat küldtek börtönbe

A legfrissebb felmérések szerint a város lakóinak 78 százaléka úgy vélte, hogy rossz L’Aquilában élni, 63 százaléka szerint pedig a helyzet még tovább is romlott az utóbbi években. “Ezek a számok ellentmondanak annak a ténynek, hogy az otthonukat elveszítő emberek kétharmadának már véglegesen megoldottuk a lakhatását, a lakosság egészen addig rosszul fogja érezni magát a városban, amíg újra nem építik a település szívét, a közösség identitásának központi elemét, a történelmi városközpontot” – mondta pénteken Cialente.

Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt a l’aquilai bíróság 2012-ben fejenként hat év börtönre ítélte az olasz katasztrófa-megelőzési bizottság hat tudós tagját, közöttük szeizmológusokat is, valamint a polgári védelem volt igazgatóhelyettesét, mivel alábecsülték a 2009-es földrengés veszélyeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik