Nagyvilág

Ukrajna leváltotta a budapesti nagykövetét

Jurij Muska budapesti nagykövetet több külképviseleti vezetővel együtt váltotta le Olekszandr Turcsinov.

Az ideiglenes elnök menesztette továbbá Ukrajna montenegrói, libanoni, thaiföldi, kenyai nagykövetét is. Leváltotta továbbá az Ukrajna képviseletét a Független Államok Közössége koordinációs intézményeinél ellátó Ivan Buncsenkót.

A budapesti nagykövetet, Jurij Muskát egyidejűleg felmentették a Duna Bizottságban betöltött nagyköveti tisztéből is. A leváltások indokát nem ismertették.

Turcsinov a mostani hat visszahívás mellett nem egészen két hete, március 19-én nyolc külföldön szolgáló ukrán nagykövet megbízatását vonta vissza.

Az ukrán parlament a tavaly november végén kezdődött, hatalomváltást követelő, a rohamrendőrökkel való súlyos, több mint száz halálos áldozatot és rengetet sérültet követelő összecsapásokba torkollott kijevi tüntetések nyomán február 22-i ülésén úgy határozott, hogy Viktor Janukovics nem képes ellátni feladatait, ezért elmozdította az államfői tisztségből, egyben előrehozott elnökválasztást írt ki május 25-re. A 450 tagú törvényhozás a határozatot fölényes többséggel, 328 támogatószavazattal fogadta el. Házelnöknek Olekszandr Turcsinovot választották, akit egyben a törvényhozás megbízott az államfői feladatok ideiglenes ellátásával is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik