Nagyvilág

Halálra is ítélhetik a volt elnököt

Hazaárulás címén emelt hivatalosan vádat Pervez Musarraf volt pakisztáni államfő ellen egy iszlámábádi különleges bíróság. A hadsereg egykori vezetőjeként 2007-ben szükségállapotot vezetett be és felfüggesztette az alkotmányt.

Hazaárulás címén emelt hivatalosan vádat Pervez Musarraf volt pakisztáni államfő ellen egy iszlámábádi különleges bíróság, mert a politikus a hadsereg egykori vezetőjeként 2007-ben szükségállapotot vezetett be és felfüggesztette az alkotmányt – írja az MTI.

Az Express Tribune című helyi lap szerint Musarraf a bíróságon ártatlannak vallotta magát. Ha bűnösnek találják, halálra is ítélhetik az egykori államfőt. A tárgyalást korábban biztonsági okokból többször is elhalasztották, de a háromtagú bírósági testület vezetője, Feiszal Arab hétfőn elutasította az újabb halasztási kérelmet.

Száműzetésbe vonult

Musarraf ellen öt pontban emeltek vádat. Minden egyes vádpontban ártatlannak vallotta magát. Ügyvédje később azt kérte, hogy védence meglátogathassa Dubajban lévő beteg anyját. A 70 éves volt államfő jelenleg házi őrizetben van.

Musarraf 1999-es államcsínyétől a 2008-as elveszített választásokat követő lemondásáig volt hatalmon. Lemondása után száműzetésbe vonult, tavaly márciusban tért vissza Pakisztánba, hogy pártja, a Pakisztáni Muzulmán Liga élén induljon a júniusi választáson. Indulási jogától azonban a hatóságok megfosztották, és házi őrizetbe helyezték.

A hazaárulási ügyön kívül Pervez Musarraf ellen eljárás folyik egykori riválisa, Benazir Bhutto volt kormányfő és Akbar Bugti beludzsisztáni lázadóvezér meggyilkolásában való érintettség gyanújával, valamint az iszlámábádi Vörös Mecsetben magukat elbarikádozó iszlamisták ellen a hadsereg által végrehajtott véres ostrom miatt is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik