Nagyvilág

Kitúrják az oroszok az ukrán betegeket

Egy, a világon egyedülálló kírmi szanatóriumban különösen érezhető a feszült politikai helyzet, ami a félsziget Oroszországhoz csatlakozását követően alakult ki.

A krími szanatóriumokban lényegesen kevesebb ukrán beteg lesz, miután a félszigetet Oroszországhoz csatolták, de helyüket oroszok fogják elfoglalni – mondta Valentyina Szoloha, a híres üdülőhely, Jevpatorija melletti Burdenko szanatórium főorvosának helyettese az MTI-nek.

A világon egyedülálló – kimondottan a gerincbántalmakban szenvedőket kezelő, a helyi gyógyhatású nemes iszapot felhasználó – szanatóriumban jelenleg csaknem 300 beteg van, elsősorban Ukrajnából. Tavaly gyógyítottak mások mellett németeket, hollandokat, cseheket, és voltak betegek Szíriából, Kuvaitból, Szaúd-Arábiából is.

A Krím orosz fennhatóság alá kerülésével az ukrajnai beutalókkal érkezők nyilván el fognak maradni, de már a múlt héten megkezdődtek az egyeztetések arról, hogy oroszországi betegek érkezzenek a felszabaduló helyekre. Júliustól például Moszkva környéki betegeket fogad majd a szanatórium.

„Értse meg, hazatértünk”

Valentyina Szoloha orosz, és határozottan közli: “Nagy örömmel fogadtuk a csatlakozást Oroszországhoz.” Értékelése szerint ha nem kerültek volna hatalomra Kijevben radikális erők, ha nem lett volna Kijevben erőszak, akkor talán fel sem merül a Krím kiválása.

“Értse meg, hazatértünk” – ennyiben foglalta össze azt, hogy szerinte mit jelent a többségi orosz népesség számára a félsziget Oroszországhoz csatolása.

A szanatórium főorvos-helyettese elmondta, hogy a férje ukrán – a nyugat-ukrajnai Lemberg (Lviv) mellett született -, de ő is igennel szavazott az orosz csatlakozásra. Azt mondta, férje az utóbbi években “már nem igazán volt büszke arra, hogy ukrán állampolgár”.

Valentyina Szoloha arra is kitért, hogy a Krímben mindig, mindenhol szabadon beszélhetett anyanyelvén, de az ország fővárosában, Kijevben nem egyszer megszólták, amiért nem ukránul szólal meg. “Én nem akarom rosszul érezni magam amiatt, hogy nem beszélhetek a fővárosban oroszul, miért kényszerítenek rá ukrán beszédre?” – mondta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik