Nagyvilág

Nem bír magával Észak-Korea

Phenjan újabb rakétakísérleteket hajtott végre, figyelmeztetés nélkül.

Észak-Korea két közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával hajtott végre kísérletet szerdán, válaszul Dél-Korea, Japán és az Egyesült Államok előző napi hágai csúcstalálkozójára: a ritka hármas tanácskozás résztvevői utóbb elítélték a “provokatív eszkalációt” – írja az MTI.

A két, 1300 kilométert megtenni képes Rodong rakéta – 2009 óta első – indítása megsérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) határozatait, és valóban eszkalációt jelent az utóbbi hetek kisebb hatótávolságú rakétákkal végrehajtott kísérletsorozata után. Ez utóbbiakkal Phenjan az éves amerikai-dél-koreai közös hadgyakorlatra reagált, amelyet az Észak megszállására tett előkészületnek minősített. A szerdai tesztek előtt Észak-Korea nem tett közzé figyelmeztetést.

A két rakéta, amelyet szerda kora reggel tízperces különbséggel indítottak, Észak-Korea keleti partjától mintegy 650 kilométerre repült, és a Japán-tengerbe hullott – közölte a dél-koreai védelmi minisztérium szóvivője, Kim Min Szok.

A becsapódások pontos helye egyelőre nem ismeretes, a rakétákat valószínűleg mozgatható indítóállásból lőtték ki – tette hozzá a szóvivő, megjegyezve, hogy “a rakéták elérhetik Japán területének nagy részét, de orosz és kínai területeket is”.

Hágában eközben a nukleáris biztonsági csúcs alkalmával Barack Obama amerikai elnök Pak Gun Hje dél-koreai államfővel és Abe Sindzó japán miniszterelnökkel tanácskozott. A két ázsiai vezetőnek ez az első találkozása azóta, hogy valamivel több mint egy évvel ezelőtt hatalomra jutottak. Most először voltak hajlandók egy tárgyalóasztalhoz ülni, és a három vezető – a Szöul és Tokió közti feszültségeket kerülve – a közös ellenségre, Észak-Koreára összpontosított.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik