Nagyvilág

Megszólalt a szexi krími főügyész

"Uramisten, eddig nem is hallottam erről" - fakadt kiNatalia Poklonskaya, amikor egy sajtóbeszélgetésen megtudta, hogy valóságos szexszimbólum lett belőle.

Írtunk már korábban is a dekoratív krími főügyészről, akkor azt, hogy a japánoknak és egyetlen darab Twitter-bejegyzésnek köszönheti világhódító útját. Az új főügyész rajongótábora azóta folyamatosan bővül, természetesen már rajongói oldala is van a Facebookon és egymást érik az őt a japán rajzfilmek stílusában ábrázoló képek, de nemcsak Japánban vannak oda érte.

„Eddig nem is hallottam erről”

Natalia Poklonskaya most megkapta a várva várt kérdést, egy sajtóbeszélgetésen ugyanis afelől érdeklődtek, mit szól ahhoz, hogy a neten óriási népszerűségnek örvend. Egy újságcikket mutattak neki, miszerint ő Oroszország új szexszimbóluma – írja a Kotaku.

„Uramisten, eddig nem is hallottam erről” – válaszolja, miközben félszegen mosolyog.

Majd arról beszél, hogy ő főügyészként szeretne kitűnni, nem igazán érdeklik azok, akik a külsejével, a kinézetével foglalkoznak.

Egy másik interjúban pedig arról beszél Natalia Poklonskaya, hogy igazi meglepetés volt a számára, hogy egyesek már rajzfilmfiguraként ábrázolják, őszinte csodálattal nézte magát a címlapon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik