Nagyvilág

Bírálta Putyint, eljárás indult ellene

Nyomozást indítottak az orosz hatóságok egy újságíró ellen, aki a krími eseményekkel kapcsolatban arra kérte az elnököt, hogy küldjön katonákat Oroszország Vologda régiójába, mivel ott a korrupt hatóságok megsértik az orosz ajkúak jogait.

Roman Romanenko, egy helyi lap főszerkesztője a Facebook közösségi oldalon tette közzé a krími katonai beavatkozás jogosságára vonatkozó orosz érveken, illetve az orosz belpolitikai állapotokon élcelődő szarkasztikus írást, amiért elmondása szerint a héten egy “barátságtalan” kihallgatásnak vetették alá a hatóságok – írja az MTI.

A helyi ügyészség szóvivője csütörtökön az AFP hírügynökségnek megerősítette, hogy eljárás folyik Romanenko ellen, amely a vologdai terület kormányzójának kezdeményezésére indult.

“Nem tudna véletlenül Vologdába is katonákat küldeni? Itt mindannyian orosz ajkúak vagyunk, és a jogainkat igencsak megsértik. A betegeink nem jutnak hozzá a gyógyszerekhez és ellátáshoz, amelyre szükségük lenne. Az oktatás színvonala évről-évre rosszabb. A gyermekközpontokat és a szakköröket bezárják, a mezőgazdaság pedig a padlón van” – írta a Vologda régió lakosainak nevében az újságíró Putyinnak.

Ezzel Romanenko arra utalt, hogy Moszkva szerint az ukrajnai félsziget megszállása és Oroszországhoz csatolása a veszélyben lévő és jogaiban csorbított helyi orosz ajkú lakosság védelme érdekében volt szükséges.

Viccet mesélni valakinek, akinek nincs humora

Moszkva másik érve az Ukrajna elleni fellépéssel kapcsolatban az, hogy a jelenlegi kijevi vezetés jogszerűtlenül, “államcsíny” útján jutott hatalomra, és szélsőségesekből áll.

Ezt kifigurázva az interneten vírus módjára terjedő, és az ellenzéki Novaja Gazeta újság által is szemlézett írásban Romanenko azzal érvel a vologdai invázió mellett, hogy ott a vezetők “elcsalt választásokon jutottak hatalomra”, és azóta semmit sem tesznek “a leigázott népért”. Ráadásul egy vologdai beavatkozás esetén nemzetközi szankcióktól és a “felszabadítók elleni gerillaháború” veszélyétől sem kellene tartania a Kremlnek – tette hozzá.

Az újságíró a kihallgatását firtató kérdésre így válaszolt: “olyan volt, mintha megpróbálnál viccet mesélni valakinek, akinek nincs semmi humora”.

Az ukrajnai beavatkozás előtt egyébként az orosz vezetés számos független, kormánykritikus médiát elnémított.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik