Nagyvilág

Fegyveres összecsapás és halottak Harkivban

Az ukránok szerint pogrom volt a harkivi összecsapás, melyben két ember vesztette életét. Orosz jelentések szerint fegyveresek támadtak rá a Majdan-ellenes aktivistákra.

A Proszvita ukrán hagyományőrző szervezet harkivi irodáját verték szét oroszbarát aktivisták – jelentette a kelet-ukrajnai nagyvárosból péntek éjjel a liga.net ukrán hírügynökség, amely szerint az incidens mindkét halálos áldozata rendőr.

A liga.net teljesen másképp írja le a történteket, mint ahogy arról egy órával korábban az orosz hírügynökség számolt be: az ITAR-TASZSZ jelentése szerint Nyugat-Ukrajnából érkezett fegyveresek támadtak rá a harkivi Majdan-ellenes aktivistákra.

A Suszter live nevű helyi rádiónak Gennagyij Kernesz polgármester megerősítette azt az információt, hogy Harkivban a Proszvita kulturális szervezet irodájának ostroma következtében ketten meghaltak, további öt ember pedig megsebesült.

Az új kijevi hatalomhoz közel álló Euromajdan aktivistái a társaságuk Facebook-oldalán azt írták, hogy a Proszvita harkivi irodája ellen végrehajtott pogrom idején robbanások is hallatszottak, a támadó oroszbarát aktivisták egyikének kezében pedig a szemtanúk egy fegyvert láttak.

A harkivi ATN hírportál leírása szerint éjjel 22 óra tájban verekedés tört ki az ukrán hazafias csoport tagjai és a Majdan-aktivisták ellen végrehajtott provokációikról hírhedt Oplota (Védőbástya) emberei között. Az utóbbiak támadást intéztek a Proszvita irodája ellen, ahol többen bennrekedtek. Az utcáról azután füstgránátokat hajítottak be az ablakokon. Az oroszbarát támadók fegyvert is használtak – írta az ATN.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik