Nagyvilág

Tojással dobálták meg Klicskót Harkivban

Tojásokkal és petárdákkal dobálták meg oroszbarát tüntetők Vitalij Klicskót, aki konszolidációs célzattal utazott Kelet-Ukrajnába.

Az immár hivatalosan is elnökjelölt egykori profi ökölvívó azért érkezett az ország zömében oroszok lakta keleti régióiba, hogy Ukrajna egységét és a keleti és nyugati országrészek lakói közötti megbékélést hirdesse. Az Euromajdan által szervezett többezres harkivi nagygyűlésen azonban egy néhány száz főt számláló oroszbarát csoportosulás Oroszországot éltető, és az új kijevi kormányzatot lefasisztázó jelszavakat skandálva, tojászáport zúdított az UDAR párt szónoki emelvényre lépő elnökére.

Klicsko nem zavartatta különösebben magát, s úgy tett, mint aki észre sem veszi a feléje repülő tojásokat, amelyek közül egyébként egy sem érte el a színpadot, de az UNIAN tudósítása szerint a testőrök a biztonság kedvéért nyitott esernyőkkel fedezték a szónokot. Távozáskor viszont néhány nagy erejű petárda a kocsijába éppen beszálló bokszolóból lett politikus közvetlen közelében robbant fel.

A jelenleg is zajló harkivi kormánypárti tüntetést, az említett intermezzótól eltekintve, egyelőre nem zavarta meg más, komolyabb atrocitás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik