Nagyvilág

Kínai mészárlás: dzsihádra készültek a támadók

Külföldi szent háborúhoz akartak csatlakozni azok a muszlim ujgur támadók, akik március elsején Jünnan tartomány székhelyén, Kunmingban 29 ártatlan civilt késekkel lekaszaboltak.

“Eredetileg dzsihádban akartak részt venni” – erről a tartomány első embere, Csin Kuang-zsung nyilatkozott az állami rádióban szerdán. Elmondása szerint a nyolctagú hszincsiangi csapat Jünnanból akart kiutazni, de nem jártak sikerrel. Ezt követően Kuangtungba mentek, de az az útjuk is kudarccal végződött. A következő állomásuk a vietnami határhoz közeli Hungho megye volt, de a határon végül nem jutottak át. Állítólag ekkor döntöttek támadásuk kunmingi célpontjáról. A városvezető elmondta, hogy az üggyel kapcsolatban másokat is őrizetbe vettek.

Laoszba készültek

Az amerikai székhelyű Szabad Ázsia Rádió korábban azt közölte, hogy forrásai szerint a nyolc személy, akikből a támadás alkalmával négyet lelőttek, egy nőt pedig megsebesítettek, Laoszba kívánt jutni, hogy onnan ismeretlen helyre utazzon tovább. A kínai hatóságok a támadást követően nem sokkal közölték, hogy hszincsiangi szakadárok terrorakciójáról volt szó, s a helyszínen kelet-turkesztáni zászlókat találtak.

Januárban egy csaknem tucatnyi ujgurból álló csoport valamennyi tagjával végeztek a kirgiz fegyveres erők a kínai határ közelében, miután az előbbiek egy helyi vadászt megöltek. Koránt, fekete maszkokat, késeket és térképeket találtak náluk.

22 millió ujgur él Kínában

2012 októberében olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint egy hszincsiangi iszlám szakadár szervezet arra buzdította tagszervezeteit, hogy vegyenek részt a szíriai “dzsihádban”, a Bassár el-Aszad elnök rendszere elleni “szent háborúban”. Az akkori lapinformációk szerint két szervezet, a Kelet-turkesztáni Iszlám mozgalom (ETIM), valamint a Kelet-turkesztáni Oktatás és Szolidaritás Szövetsége (ETESA) küldött Szíriába ujgurokat.

A törökkel rokon nyelvet beszélő ujgur népcsoport tagjai a körülbelül 22 milliós, nagyrészt elmaradott Hszincsiang-Ujgur autonóm terület népességének jelenleg megközelítőleg 45-50 százalékát adják. A régióban gyakoriak a különböző, nem ritkán fegyveres megmozdulások, amelyek mögött Peking iszlám szélsőségeseket, a terület elszakadását hirdető külföldi erőket sejt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik