Nagyvilág

Gyermekpornográfia miatt tartóztatták le Cameron tanácsadóját

Patrick Rock, épp az internetes pornószűrőkkel és a gyermekpornó elleni harccal foglalkozott.

Letartóztatta a rendőrség a Patrick Rockot, a brit miniszterelnök, David Cameron egyik legközelebbi tanácsadóját, gyermekpornográfiát tartalmazó képek birtoklása miatt. Bár a férfi már február 12-én lemondott, és 13-án őrizetbe vették, az ellene folyó nyomozásról csak most értesült a sajtó – írja a BBC.

A Downing street 10. irodáit és számítógépeit is átkutatta az NCA (National Crime Agency – Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség) – ismerte el a miniszterelnöki iroda szóvivője, majd hozzátette: „mivel még folyik a nyomozás, nem lenne szerencsés kommentárt fűzni az ügyhöz, de azt kijelenthetem, hogy David Cameron szerint a gyermekbántalmazást ábrázoló felvételek gyűlöletesek, és mindenkinek, aki érintett a velük kapcsolatos bűncselekményekben, a törvény előtt kell felelnie tetteiért”.

A 62 éves Rock rutinos rókának számít a brit politikában: már a hetvenes években, Margaret Thatcher alatt is dolgozott a kormányzatnak, majd 2011-ben Cameron hívta vissza a Downing streetre, akivel a kilencvenes évek óta tart szoros kapcsolatot. Rock épp az őt letartóztató NCA-vel, internetes pornószűrők kifejlesztésén, és különösen a gyermekpornográfia elleni harcban működött közre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik