Nagyvilág

Százmillió dolláros ajándékot vitt egy magyar Obamának

Barack Obama amerikai elnök az Adobe képviselői mellett pénteken a Fehér Házban fogadta Árvai Pétert, a magyar Prezi szoftverfejlesztő cég társalapító-vezérigazgatóját abból az alkalomból, hogy a két cég csatlakozott a ConnectED iskolai programhoz.

Obama az általa meghirdetett program keretében öt éven belül az összes amerikai tanuló számára elérhetővé akarja tenni a nagysebességű, szélessávú internetet és a nagysebességű, vezeték nélküli összeköttetést.

Az Adobe 300 millió dollár értékű szoftverrel és szoftverlicenccel, a Prezi pedig Edu Pro nevű prezentációs szoftverének 100 millió dollár értékű licencével járul hozzá a 21. századi tantermi technológia elterjesztéséhez. A két vállalat az Apple, a Microsoft, az AT&T, a Sprint, a Verizon, az Autodesk, és az O’Reilly Media után csatlakozott a ConnectED támogatóinak köréhez.

“A Prezi több mint 100 millió dollár értékű prezentációs terméket biztosít majd a diákoknak abból a célból, hogy fejlesszék készségüket az ábravetítésben és a kreatív kommunikációban” – jelentette be Obama elnök pénteken, az első fehér házi diák-filmfesztiválon.

Hátrányos helyzetű iskolákat segítenek majd

Árvai Péter az MTI-nek elmondta, hogy a Prezi támogatását olyan közösségi finanszírozású iskolák fogják megkapni, amelyeknek egyébként nem lenne esélyük hozzájutni ilyen technológiákhoz.

“Ami igazán fantasztikus ebben az egészben, az az, hogy az ebben a programban részt vevő összes nagy név közül valószínűleg a Prezi az egyedüli, amelynek európai háttere van. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ilyen fontosnak tartják a Prezit” – mondta.

A Prezi egyébként már régóta jelen van az amerikai piacon, a 2008-as megalakulást követően, 2010-ben Budapest után San Franciscóban nyitotta meg második irodáját. A cégnek már a kezdetektől van egy olyan licence, az évi 59 dolláros előfizetési díjért elérhető Edu Enjoy, amelyet diákok a világon bárhol ingyen használhatnak. Az amerikai kormánnyal most arról állapodott meg a cég, hogy egyes hátrányos helyzetű iskolák az Edu Prohoz is térítésmentesen juthatnak hozzá.

“Kellemes beszélgetés” az amerikai elnökkel

Árvai Péter azt mondta, Obama elnökkel nagyon kellemes beszélgetésük volt. Az elnök elmondta, hogy a tárgyalás előtt diákokkal találkozott, és kiderült számára, hogy mennyire népszerű a Prezi a fiatalok körében. Ő maga pedig nagyon fontosnak tartja a kreativitás fejlesztését az iskolákban.

A Prezi vezetője szerint most arra törekszik, hogy a szoftvert könnyen hozzáférővé tegye az összes létező technológiai platformon, a felhasználónak ne kelljen azon gondolkodnia, hogy milyen telefonon vagy számítógépen fut.

“Igazából azért foglalkozunk olyan sokat a hallgatói közeggel, mert hisszük, hogy az ötletek megosztása jobbá teszi a világot. Függetlenül attól, hogy valaki betegeket akar-e gyógyítani, vagy emberek közötti konfliktust, természeti problémákat megoldani, minden megoldás ott kezdődik, hogy valakinek le kell ülnie, át kell gondolnia egy ötletet, és megpróbálnia elmagyarázni másoknak. Úgy gondoljuk, hogy ha jobban értjük ezeket a dolgokat, akkor jobb döntéseket fogunk hozni. Az egyedüli módszer arra, hogy hosszú távon egy jobb világot építsünk, az oktatás és az ötletmegosztás” – fogalmazott Árvai Péter.

A Magyarországról elindult prezentációs szoftvert ma mintegy 190 országban több mint 35 millióan használják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik