Nagyvilág

Ötven méterig sem látni a szmogtól

Tovább súlyosbodott a levegőszennyezés mértéke Pekingben és Észak-Kínában.

Immár a hivatalos pekingi közlés szerint is 400 mikrogramm felett van azoknak a finom porszemcséknek a mennyisége egy köbméter levegőben, amelyekből már 25 mikrogramm is veszélyes lehet az egészségre.

A kínai mikroblogokon váratlanul amatőr, illetve amatőrnek látszó fényképek jelentek meg Hszi Csin-ping államelnökről, amint a belváros sikátoros részén, az úgynevezett hutungokban két udvarház lakóit is felkereste. A Hszin Csing Pao (Beijing News) című lap mikroblogján a következő bejegyzést írta az egyik képhez: “együtt lélegezve, osztozva közös sorsunkban”.

A híradásokból kiderült, Hszi a környéken lakók hogyléte felől érdeklődött “spontán módon”, a fővárosi párttitkár és a polgármester társaságában, televíziós kamerák jelenlétében.

Radikális változás kell

Az országos meteorológiai központ a levegőszennyezésre vonatkozó riasztás négyfokozatú skáláján a legsúlyosabb vörös előtti, narancsszínű jelzést tartja érvényben. Ezt 24 óránként vizsgálják felül.

Pekingben, illetve a közigazgatása alá tartozó területeken 147 ipari üzem állította le vagy korlátozta a termelését, egy részük önkéntesen. A Tsingdao sörvállalat pekingi gyáregységében például csaknem a felére csökkentették a napi termelést, amivel a szénfelhasználás 40 százalékát takarítják meg.

A fővárosi környezetvédelmi felügyelet és a kerületek folyamatosan ellenőrzik a rendelkezések betartását. A szakértők úgy vélik, amíg a környező régióban nem történik radikális változás, s nem fogják vissza a széntüzelést, csökkentik a jelentős károsanyag-kibocsátó, főleg acél- és cementgyárak termelését, nem várható tartós javulás.

A legsúlyosabb helyzetben lévő térségeknek a főváros mellett továbbra is a tengerparti Tiencsin várost és a szomszédos Hopej tartományt tartják. Kelet-Santungban és Liaoningben kedden a szmog miatt az autópályákon 50 méter alá csökkent a látótávolság.

A növények is fuldokolnak

Korábbi jelentések szerint Hopej tartomány már akciótervet dolgozott ki, hogy 2020-ra 40 százalékkal, vagyis 86 millió tonnával csökkentsék az acéltermelést.

A hongkongi South China Morning Post című lap arról közölt összeállítást, hogy a szmog, amelyet hatásában a napsugarat elzáró radioaktív poresőhöz hasonlít, jelentős károkat okozhat a mezőgazdaságnak. Kutatók máris jelezték a különböző növények fejlődésének visszaesését.

Kísérletekkel bizonyították a fotoszintézis drasztikus visszaesését, ami adott esetben kockáztathatja a növények életben maradását. A vészharangot ugyan még nem kongatták meg, de a szakemberek jelezték, hogy az agráriumot, elsőként az üvegháztelepeket érő károk tovább csökkenthetik az önfenntartás mértékét, amely már így is 90 százalék alá esett. Kína tavaly rekordmennyiségű, 70 millió tonna élelmiszert importált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik