Nagyvilág

Lerajzolta a poklot az észak-koreai fogoly

Kim Kwang-il a világ egyik legszörnyűbb diktatúrájában volt fogoly, éveken át kínozták a börtönben, látta, ahogy társait megölik. Most mindent lerajzolt.

A rajzok, valamint a tanúvallomása pedig hozzájárultak ahhoz, hogy elkészülhessen az ENSZ egyik legátfogóbb jelentése a témában, amit a nemzetközi szervezet Emberi Jogi Tanácsának bizottsága jegyez. Kim Kwang-il összesen hat évet töltött Észak-Korea börtöneiben, ő az egyike annak a nyolcvan északkoreainak, akik nyilvános meghallgatáson mondták, mondhatták el, hogy miken mentek keresztül.

Kép: ENSZ / Kim Kwang-il

Neki sikerült

A férfit még 2004-ben ítélték el illegális határátlépésért és csempészésért, a szabadulása után újra megpróbálkozott az illegális határátlépéssel, sikerült disszidálnia. A borzalmairól könyvet írt, az illusztrációként használt képek és rajzok bemutatják a szörnyű valóságot.

Kép: ENSZ / Kim Kwang-il

A foglyok hátrabilincselt kézzel vannak kikötve, a rajzokon jól látni, hogy milyen körülmények között élnek. Kim elmondta, hogy sokszor kínozták őket, az őrök egyik kedvelt feladata volt az, hogy a foglyoknak mozdulatlanul kellett (néha súlyokkal megpakolva) tartaniuk a pozíciójukat, aki megmozdult, azt megverték.

Állatként tartották őket

A jelentésből kiderül, hogy Kim elmondása szerint, amikor valaki belépett a táborba, elveszítette az emberi mivoltát, állatként kezdték el kezelni őket. A cellákban negyvenen voltak összezsúfolva, az ajtók nagyjából nyolcvan centiméteresek voltak, úgyhogy csak négykézláb tudtak közlekedni.

Kép: ENSZ / Kim Kwang-il

Ajánlott videó

Olvasói sztorik