Nagyvilág

Több tucatnyi halott Bagdadban

Robbantások sorozata rázta meg hétfő este az iraki főváros síiták lakta negyedeit. Legkevesebb huszonhárom ember életét vesztette, több tucatnyian pedig megsebesültek.

Az ismeretlen elkövetők zsúfolt kereskedéseknél, síita mecsetek közelében hoztak működésbe autóba rejtett pokolgépeket. A legtöbb halálos áldozatot követelő merényletet a keleti Ur városrészben hajtották végre, itt tíz ember meghalt, huszonhárom megsebesült. A rendőrség tájékoztatása szerint a központi Karrada negyedben is robbantottak, ebben a detonációban nyolc ember vesztette életét, huszonöten sebesüléseket szenvedtek.

A főváros Gazalija kerületében négyen meghaltak, tizenegy embert pedig kórházba kellett szállítani. Nevük elhallgatását kérő egészségügyi források megerősítették a halottak számáról szóló információkat. Bár egyelőre egyetlen csoport sem vállalta a felelősséget a terrorcselekmények elkövetéséért, a támadás végrehajtásának módja arra utal, hogy a háttérben szunnita szélsőségesek állnak, akik bizonyítani akarják, hogy a kormány nem tudja fenntartani a biztonságot az országban, s így kívánják gyengíteni a síita vezetés hitelét.

Az ENSZ legfrissebb jelentése szerint tavaly egész évben csaknem kilencezer, idén januárban pedig több mint ezer ember vesztette életét a közép-keleti országban erőszakcselekmények következtében. Megfigyelők szerint az erőszak elharapódzásában szerepet játszik a szomszédos Szíriában folyó polgárháború, amely az iraki társadalmat is megosztja, s felerősítette a vallási ellentéteket a szunniták és a síiták között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik