Nagyvilág

Észak-Korea erőteljes választ ígér

Még azelőtt berágott Phenjan az ENSZ-re, hogy az nyilvánosságra hozta volna a jelentését.

Határozottan és teljes mértékben elutasítja Észak-Korea az ország emberi jogi helyzetéről szóló ENSZ-jelentést, amelyet hétfőn készül közzétenni az ENSZ egyik vizsgálóbizottsága – közölte a Genfbe delegált észak-koreai diplomáciai küldöttség.

A kétoldalas közlemény leszögezte, hogy a beszámoló “egy politikai összeesküvés eszköze” és “az emberi jogok átpolitizálásának eredménye az Egyesült Államok ellenséges politikájával szövetséges Európai Unió és Japán részéről”.

Milyen emberijogisértések?

“Mindenesetre továbbra is erőteljes választ adunk bármiféle rezsimváltást célzó kísérletre és az emberi jogok védelmének ürügyével gerjesztett nyomásra – olvasható a delegáció közleményében. – A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság újfent hangsúlyozza, hogy az emberijogsértések, amelyeket az úgynevezett jelentés említ, nem fordulnak elő országunkban.”

Legutóbb 2013 szeptemberében jelent meg egy tanúvallomások alapján készült ENSZ-jelentés, amelyben a világszervezet feltárta, hogy az észak-koreai hatóságok politikai okokból egész családok ellen – sok esetben generációkon átívelően – követnek el jogsértéseket. A távol-keleti országot vizsgáló ENSZ-bizottság akkor egyebek közt sorozatos kínzásokról, önkényes fogva tartásról, halálra éheztetésről és nemi erőszakról számolt be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik