Nagyvilág

Hollande magánéleti botránya a diplomáciát is megkavarja

Újra kellett nyomtatni az aranypecsétes meghívót a Fehér Házba szóló állami díszvacsorára, amit a francia elnök tiszteletére ad az amerikai elnök. Korábban már Sarkozyvel sem volt könnyű a szervezés, de Irán és Szíria miatt fontos a francia kapcsolat.

A The New York Times úgy tudja, hogy az elnöki aranypecséttel ékesített meghívók már elkészültek és csak a postázásra vártak a keddi washingtoni díszvacsora háromszáz válogatott részvevője számára, amikor kiderült, hogy Francois Hollande pikáns kalandján felindult Valérie Trierweiler nem Franciaország “nem hivatalos fist ladyje” többé, és hogy nem lesz ott a keddi vacsorán. Ezt követően kellett új megrendelést adni a nyomdának, ezúttal Trierweiler neve nélkül.

Sarkozy sem volt egyszerű eset

A lap szerint kevés külföldi államférfi érkezett még facéran a legrangosabb washingtoni gálarendezvényre és még kevesebben szakítottak párjukkal mindössze hetekkel az esemény előtt. Igaz, a francia elnök elődje, Nicolas Sarkozy is egyedül érkezett 2007-ben Washingtonba és három héttel a látogatása előtt lepte meg a Bush házaspárt azzal, hogy elválik a felségétől, Cécile-től. Az ő tiszteletére azonban akkor nem rendeztek állami gálavacsorát, csak három évvel később, amikor már Carla Bruni-Sarkozy volt a hitvese.

A The New York Times szerint a Fehér Ház protokollosai napokig találgatták, hogy Trierweiler helyett Hollande-dal tart-e az új kedvese is. (Nem tart vele.) A lap szerint egyébként az elnöki rezidencia rendezvényszervezőit, mint korábban, most is izgalomban tartja, hogy a séf ki tudja-e elégíteni az ínyenc franciák kifinomult ízlését.

A Fehér Ház protokollért felelős társadalmi hivatala máskor is diszkrét, de most valósággal “észak-koreai stílusú” titkolózás övezi, hogy ki ül majd Trierweiler megüresedett helyén és hogy lesz-e tánc, amikor a “romantikus ügyekben komplikált” vendégnek nincsen partnere.

Szíria és Irán miatt fontosak a franciák

A Fehér Ház ezúttal az állami vacsora mellett azzal is ki kívánja hangsúlyozni a francia kapcsolat fontosságát, hogy Barack Obama elnök Francois Hollande társaságában hétfőn felkeresi majd az államalapító atyák közé tartozó Thomas Jefferson birtokát a Virginia állambeli Monticellóban. Jefferson, aki később az Egyesült Államok harmadik elnöke lett, Párizsban képviselte a forradalmi Amerikát.

A lap rámutatott, hogy Obamát nem fűzik szorosabb személyes szálak Hollande-hoz és nyár óta az Egyesült Államoknak nincs párizsi nagykövete sem. A két ország különleges viszonyát azért tartották mégis fontosnak hangsúlyozni Washingtonban, mert az amerikai külpolitika számára Franciaország Szíria, Irán és más országok vonatkozásában is kulcsfontosságú partnernek bizonyult.

Reagan volt a partikirály

A The New York Times rövid történelmi áttekintésében felelevenítette, hogy a Fehér Házban először 1874-ben Ulysses S. Grant elnök tartott állami díszvacsorát a Sandwich-szigetek (ma: Hawaii) királya, David Kalakaua tiszteletére.

A külföldi vendégek különleges megbecsültségét és az Egyesült Államok hatalmának súlyát kiemelő protokollrendezvény eszközével Ronald Reagan élt a legtöbbször. Ő nyolc év alatt 35 ilyen pompás estebédet adott. Az idősebb Bush négy év alatt 21 ízben, Bill Clinton két ciklus alatt 23-szor, az ifjabb Bush és Obama pedig 6-6 alkalommal ültette gálakülsőségek között fehér asztalhoz megbecsült vendégét.

A “modern emlékezet szerint” Dilma Rousseff brazil elnök volt az első külföldi vezető, aki – washingtoni látogatással együtt – tavaly lemondott egy fehér házi állami vacsorát. Rousseff így tiltakozott az ellen, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) kémkedett ellene.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik