Nagyvilág

Kivégezték a koppenhágai állatkert zsiráfkölykét

Hiába tüntettek egész reggel a dán állatkert előtt, Mariust ma délelőtt agyonlőtték.

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a koppenhágai állatkert úgy döntött, még azelőtt elpusztítja a zsiráfállomány egyik 18 hónapos tagját, hogy az felnőne és párosodna. Az állatkert vezetősége elmondta, intézményük a beltenyészet elkerülésére vonatkozó EU-szabályok miatt nem tudja megtartani a másfél éves zsiráfbikát, Mariust.

Az eset nagy felzúdulást és nemzetközi visszhangot keltett: az állatvédők egy több ezer aláírásos petícióval és tüntetéssel próbálták megakadályozni a fiatal állat kivégzését. Ám hiába tüntettek egész reggel az állatkert előtt, hiába ajánlotta fel az egyik brit állatkert, hogy befogadja az állatot, már nem tudták megmenteni Marius életét.

A BT című dán újság szerint, Mariust 9 óra 15 perckor etették meg utoljára, ezt követően fejbe lőtték. Az Ekstra Bladet online magazinon a boncolását is élőben közvetítették: a felvételeken jól látszott, hogy az állatkert alkalmazottai zöld gumikesztyűben végzik az eljárást, miközben egyikük az összegyűlt tömegnek magyaráz és kérdésekre válaszol.

Bengt Holst, az állatkert tudományos igazgatója a dán TV2-ben megvédte az intézmény döntését: “Tudjuk, hogy helyesen cselekedtünk. A heves tiltakozás nem ingatott meg minket. Számunkra nagyon fontos, hogy vállaljuk a felelősséget a döntéseinkért. Ebben az esetben az a cél lebegett a szemünk előtt, hogy az állományunk minél egészségesebb legyen” – nyilatkozta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik