Nagyvilág

Bíróság előtt a tüntetőt agyonverő török rendőrök

Ali Ismail Korkmaz 19 éves volt, amikor a rendőrök baseballütőkkel és gumibotokkal agyonverték.

Bíróság elé állítottak nyolc embert – köztük négy rendőrt – hétfőn Törökországban, mert tavaly nyáron agyonvertek egy 19 éves tüntető fiatalembert.

A per az ország középső részén lévő Kayseri város igazságügyi palotájában folyik feszült légkörben és szigorú biztonsági intézkedések közepette: kétezer rendőrt mozgósítottak a rend fenntartására, készenlétbe helyeztek több vízágyút, és a magasban egy helikopterről figyelik az utcai helyzet alakulását.

Az eset a Kayseritól ötszáz kilométerre nyugatra lévő Eskisehir egyetemi városban történt, és a tavaly nyári országos tüntetések véres elfojtásának egyik jelképévé vált.

A 19 éves Ali Ismail Korkmaz a család ügyvédje szerint békés résztvevője volt egy június 2-ai kormányellenes tüntetésnek Eskisehirben. Éppen el akart futni egy rendőrattak elől, amikor egy nyolcfős csoport – tagjai közt négy rendőrrel – baseballütőkkel és gumibotokkal agyba főbe verte.

A verést rögzítette egy köztéri biztonsági kamera. Korkmazt kómás állapotban szállították kórházba, és 38 nappal később belehalt sérüléseibe. A bíróság elé állított nyolc ember ellen előre megfontolt emberölés a vád, és akár életfogytig tartó börtönbüntetést kaphatnak.

Több ellenzéki párt és civilszervezet nagygyűlést szervezett az igazságügyi palota elé, hogy ezeken követeljék a tettesek megbüntetését és “a hatalom elszámoltatását”.

Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök és kormánya helyzetét rontja, hogy december óta korrupciós botrány övezi, mert számos olyan bírósági vizsgálat indult, amelyben a hatalom legfelsőbb körei is érintettek. A vizsgálatokra válaszul a kormány több mint kétezer rendőrtisztet elbocsátott vagy más pozícióba helyezett át, valamint áthelyezett csaknem száz ügyészt és bírót is.   

A török orvosszövetség szerint a kormányellenes tüntetéssorozatnak hat halálos és több mint 8 ezer sebesült áldozata volt. Több ezer embert őrizetbe vettek. Valamikor a tavasszal kezdődik az első olyan per – 255 vádlottal -, amelyet tüntetők ellen indítanak garázdaság vádjával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik