Nagyvilág

Moszkva nem ragaszkodik Aszadhoz

aszad (aszad)
aszad (aszad)

Legalábbis a szír ellenzék szerint.

Ahmad el-Dzsarba, a több ellenzéki csoportot összefogó Szíriai Nemzeti Koalíció (SZNK) vezetője azt mondta csütörtökön Genfben: Szergej Lavrov orosz külügyminiszter nemrégiben arról biztosította, hogy Moszkva nem ragaszkodik Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz, hozzátéve, a szíriaiaknak tárgyalások útján kell elérniük távozását.

Az ellenzéki vezető arról számolt be, hogy az előző héten találkozott az orosz diplomácia vezetőjével Párizsban, ahol Lavrov arra hívta fel a figyelmét, hogy “a szíriaiaknak maguk között, politikai úton kell megtárgyalniuk a megoldást”.

Dzsarba szerint a nemzetközi közösség felismerte, hogy Aszadnak nincs jövője. “Senkinek nem lehet semmi kétsége afelől, hogy a rezsim vezetőjének vége” – mondta.

Hosszú és bonyolult tárgyalás

Az SZNK vezetője a Lahdar Brahimival, az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbízottjával tartott találkozója után a sajtónak elmondta, hogy a tárgyalás hosszú és bonyolult lesz, valamint, hogy egy csomagban fogják megtárgyalni a Szíriát érintő kulcsfontosságú kérdéseket, egyebek mellett az átmeneti kormány létrehozását.

Az egyszemélyes szupermágnes

John Kerry amerikai külügyminiszter Davosban, a Világgazdasági Fórum alkalmával az al-Arabíja hírtelevíziónak adott csütörtöki interjújában “terroristákat vonzó egyszemélyes szupermágnesnek” nevezte Aszadot.  “Egyre több és több terrorista érkezik az országba, mert Aszad folytatja a mészárlást” – magyarázta.

Az amerikai külügyi tárca vezetője azon véleményének adott hangot, hogy a szíriai elnöknek országa érdekeit kell szem előtt tartania és el kell fogadnia, hogy vége családja hosszú ideje tartó uralmának. Nyilvánvaló azonban, hogy most még nem kész erre – mondta John Kerry.

Szerinte a jelenlegi damaszkuszi kormány egyes tagjai helyet kaphatnak az ideiglenes kormányban, de csak akkor, ha “nem tapad vér a kezükhöz”.

Ha mégis sikerülne megállapodni a béketárgyalásokon, sok ország kész békefenntartó csapatokat küldeni Szíriába – mondta a külügyminiszter, de azt leszögezte, amerikaiak nem lesznek közöttük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik