Nagyvilág

Katapulttal támadnak a tüntetők

kijev(1)(960x640).jpg (kijev)
kijev(1)(960x640).jpg (kijev)

Kijevben külön szerkezetet építettek, hogy biztosabban célba juttathassák Molotov koktéljaikat. A próbalövés nem sikerült.

Fából építettek katapultot hétfőn a kijevi ellenzéki tüntetők, hogy azzal  hajítsanak köveket, Molotov-koktélokat és egyeb tárgyakat a rohamrendőrök kordonjára.

Kész, de nem harckész

Hétfőn még sötétedés előtt lett kész a három méter magas, fémkapcsokkal megerősített középkori harci szerkezet. Készítettek hozzá egy fémdobozt is, amibe a hozzá tartozó lövedékeket, vagyis macskaköveket gyűjtöttek. A próbalövést sokan kíváncsian várták, ám a fegyverzet beragadt. Ezután a tüntetők távolabb vitték a katapultot a rendőrkordontól.

A tüntetők a nap folyamán visszafoglalták a rohamrendőrök által délelőtt bevett barikádjaikat, így utóbbiak hátrébb vonultak a parlament és a kormány épületének utcájában lévő Dinamo stadionnál.

A két szembenálló tábor között az előző nap felgyújtott rendőrbuszok és egyéb járművek kiégett roncsai állnak. Kora este becslések szerint mintegy 4-5 ezren harcoltak a rohamrendőrök ellen.

Van ötlet bőven

A hatalomváltásért küzdő tüntetők találékonyak a fegyverkészítésben, és a különböző eszközök harci célokra való átalakításában. Többen közülük például csúzlival lövik a rendőröket, és vannak, akik saját készítésű pajzsokkal védik magukat a rendőrök gumilövedékeivel szemben.

Emellett tűzcsaphoz csatlakoztatott gumicsővel is locsolták hétfőn a belügyi alakulatok tagjait, viszonozva a vízágyúk bevetését. Este helyszíni jelentések szerint egy lajtos kocsi is megjelent a “csatatéren”, egyenlőre nem tudni, hogy vízzel vagy benzinnel töltötték fel a tiltakozók.

Békésen indult

Az ukrán fővárosban a vasárnap a Majdanon (Függetlenség terén) a gyülekezési, sajtó- és szólásjogot megnyirbáló, múlt héten elfogadott törvények ellen tiltakoztak.

A békésen zajló több mint százezres ellenzéki nagygyűlés részvevői közül néhány ezren a parlament elé indultak, ám a kormánynegyedet lezárva tartó rohamrendőrök útjukat állták a Dinamo stadionnál. A radikális csoport összecsapott a rohamrendőrökkel, és azóta is tart az állóháború közöttük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik