Nagyvilág

Elsöprő többség támogatta az egyiptomi alkotmányt

egyiptom (egyiptom)
egyiptom (egyiptom)

Több mint 90 százaléknyian voksoltak igennel az új alaptörvényre a kétnapos egyiptomi népszavazáson - jelentette csütörtök hajnalban az állami hírügynökség. Egy belügyminisztériumi tisztségviselő szerint a részvételi arány legalább 55 százalékos volt.

A népszavazás második napján nem volt halálos áldozata egyetlen erőszakos cselekménynek sem, ellentétben az első nappal, amikor 11 embert öltek meg – közölte a belügyminisztérium. A két nap alatt 444 embert vettek őrizetbe különböző bűncselekményekért.


Forrás: AFP/Khaled Desouki

Miután az országot vezető és az iszlamisták által államcsínnyel vádolt Abdel-Fattáh esz-Szíszi vezérkari főnök nyilvánvalóan az eredménytől tette függővé a szavazás előtt, hogy indul-e az elnökválasztáson, ez most szinte biztosnak tűnik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik