Nagyvilág

Eltemették Saront

ariel-saron(1)(960x640).jpg (ariel saron, )
ariel-saron(1)(960x640).jpg (ariel saron, )

A volt izraeli miniszterelnököt, kérésének megfelelően 14 éve meghalt felesége mellett helyezték örök nyugalomra.

Eltemették a szombaton elhunyt Ariel Saront, Izrael tizenegyedik, az országot 2001 és 2006 között irányító miniszterelnökét.

Valamennyi izraeli televíziós és rádiócsatorna élő adásban közvetítette a koporsó útját az állami gyászszertartásnak helyt adó kneszettől a Negev-sivatag északi részén lévő családi birtok, a Szikomor-tanya melletti „Szellőrózsa dombra”. Az egykori kormányfőt – Izrael 11. miniszterelnökét, tizennégy éve elhunyt felesége, Lili mellé temették.

Saront katonai tiszteletadással búcsúztatták: nyolc tábornok vitte vállán a sírhoz, majd temette el az izraeli zászlóba burkolt koporsót. Előbb a hadsereg főrabbija, majd Saron fiai, Omri és Gilád együtt mondták el a kaddist, a zsidó gyászimát édesapjukért.

Mindent Saronról

A sírnál a család kérésére csak Beni Ganc vezérkari főnök mondott beszédet, aki Saron vezetői képességeit méltatta, de felelevenítette ellentmondásos jegyeit is. „Deres hajú harcos hangversenybérlettel, merész parancsnok és megfontolt tervező”, mondta. „Tudta, miként kell kiválasztani a legjobb katonákat, a legbátrabbakat, a következő generációt. Nincs olyan katonai doktrína, melyben ne lenne jelen parancsnoki ujjlenyomata”- tette hozzá.
Később fiai búcsúztatták érdemeit méltatva. Gilád felsorolt számos esetet, amikor apjuknak sikerült megbirkózni a lehetetlennek tűnő feladatokkal is. Az iraeli katonáknak és zsidó telepeseknek a Gázai övezetből történt kivonása miatt Saront ért bírálatokra utalva felelevenítette, hogy a néhai kormányfő száz települést alapított az 1967-es határ mindkét oldalán, többet mint bárki más.

Egy halotti ima, majd Miki Gavrielov, egy népszerű énekes „Anyaföld” című dalának elhangzása után előbb az izraeli állami méltóságok, majd a külföldi delegációk vezetői – köztük Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára – elhelyezték koszorúikat a friss síron.
Végül katonai díszsortűz zárta a temetést.

Saron, a buldózer

Korábban Jeruzsálemben a kneszetnél búcsúztatták Ariel Sharont huszonhárom külföldi küldöttség részvételével. Az izraeli és a külföldi politikusok beszédekben emlékeztek meg a volt kormányfőről. Többen felidézték ellentmondásos pályáját, amelynek során előbb merész katonaként küzdött, majd a béke útját kereste, előbb kiérdemelte a „telepesek atyja” címet, majd a gázai kivonulásnál “saját kezével” rombolt le izraeli telepeket.
Elsőként Simon Peresz államelnök, Saron barátja méltatta megrendülve, költői szépségű beszédben egykori harcostársát, majd Benjámin Netanjahu miniszterelnök, egykori politikai riválisa dicsérte meleg szavakkal elsősorban katonai érdemeit.

Joe Biden amerikai alelnök elmondta, hogy harmincéves ismeretségük során igen hamar megértette, hogy miért hívják bulldózernek, és „bonyolult helyen élő bonyolult embernek” nevezte Saront.
Tony Blair volt brit miniszterelnök, a közel-keleti kvartett különmegbízottja azt emelte ki, hogy Saron célja élete során nem változott, de pragmatikusan akár háborús, akár békés eszközökkel kész volt szolgálni azt: Izrael védelmét.

Rakéták a temetésre

A temetés után nem sokkal két lövedék csapódott be a Gázai övezet északi határához közel lévő izraeli területen, nem messze a szertartás helyétől. Az övezetből útnak indított lövedékek lakatlan területen értek földet.

Hétfőn reggel is két rakétát lőttek át a Gázai övezetből, de azok sem okoztak kárt sem anyagiakban, sem emberéletben.
A temetés idején az izraeli biztonságiak drónokkal és a légierő más eszközeivel ellenőrizték a gázai térséget – közölték a hadsereg illetékesei.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik