Nagyvilág

Francia tankok Banguin központjában

Közép-afrikai Köztársaság (Közép-afrikai Köztársaság)
Közép-afrikai Köztársaság (Közép-afrikai Köztársaság)

A francia hadsereg páncélozott harcjárműveket vezényelt az elnöki palota közelébe a Közép-afrikai Köztársaság fővárosában, miután az átmeneti államfő lemondásának hírére ezrek gyűltek össze a főváros utcáin.

A Közép-afrikai Köztársaságban állomásozó francia katonák és az Afrikai Unió békefenntartói erői nagy számban járőröztek délután Banguinban. Michel Djotodia elnök és Nicolas Tiangaye kormányfő lemondását pénteken jelentették be a csádi fővárosban, a Közép-afrikai Államok Gazdasági Közösségének csúcstalálkozója után. Djotodia nem tudott véget vetni az országban tomboló vallási erőszaknak, a nemzetközi közösség ezért szorgalmazta távozását.

A hír hallatán Bangui utcáin pár ezer ember énekelve és táncolva ünnepelte az elnök távozását. Az otthonukból elűzött, táborokban elszállásolt keresztények is ünnepeltek. Mindazonáltal jól jelzi az országban uralkodó félelmet, hogy a főutak azonnal kiürültek. Az események nyomán sokan azt remélik, hogy mérséklődik az elnök lemondását követelő fegyveresek által elkövetett erőszakos cselekmények száma. Mindemellett elemzők arra hívták fel a figyelmet, hogy a lemondás hatalmi vákuumot teremthet az ingatag országban.

“Tudomásul vesszük a lemondását, az átmeneti tanács dönti el, hogy most mi következik” – reagált a történtekre a francia külügyi szóvivő, hozzátéve, hogy “Franciaország nem avatkozik bele a folyamatba”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik