Nagyvilág

Betiltották az antiszemita humorista fellépését

dieudonné m'bala m'bala (dieudonné m'bala m'bala)
dieudonné m'bala m'bala (dieudonné m'bala m'bala)

A kormány azzal vádolja az előadót, hogy veszélyezteti a közrendet antiszemita csúfolódásaival és megsérti a holokauszt áldozatainak emlékét.

Dieudonné M’bala M’bala csütörtökön indulna előadásával országos turnéra. Az első helyszínen, a nyugati Nantes-ban azonban máris letiltotta a város vezetése a fellépést, és a humorista Tours városban sem tarthatja meg péntekre tervezett előadását az ottani polgármester döntése miatt. Korábban Marseille és Bordeaux első embere is közölte: nem teszik lehetővé Dieudonné fellépését.

Az ügyben Francois Hollande francia elnök is megszólalt, aki egy párizsi kormányzati ülésen arra kérte az állam valamennyi képviselőjét, különösen a rendőrfőnököket: legyenek éberek ebben a kérdésben és ne tanúsítsanak rugalmasságot, ne engedjék, hogy az előadást bárki provokációra, nyíltan antiszemita nézetek terjesztésére használja fel.

Elhíresült fordított náci karlendítése

Zsidó szervezetek korábban kifogásolták a Dieudonné védjegyévé vált úgynevezett “fordított náci tisztelgést” (amikor egyik karját maga elé ereszti, másik kezét arra helyezve). A 46 éves humorista – kameruni apa és francia anya párizsi születésű gyereke – szerint a kézmozdulattal anticionista és rendszerellenes nézeteit, nem pedig antiszemitizmusát akarja kifejezni.

A “fordított náci tisztelgés” legutóbb akkor kapott nemzetközi figyelmet, amikor december 28-án Nicolas Anelka, a
West Bromwich csatára egy gól után ezt a mozdulatot tette a West Ham United elleni meccsen
. Az angol labdarúgó-szövetség (FA) vizsgálatot indít a sportoló ellen az állítólagos antiszemita gesztus miatt.

A kézmozdulat a közösségi médiának köszönhetően is ismertté vált. Szeptemberben a hadsereg megbüntetett két francia katonát, aki egyenruhában mutatta be a fordított náci tisztelgést egy párizsi zsinagóga épülete előtt. Dieudonné több híve olyan fotókat tesz ki magáról az internetre, amelyeken ezzel a mozdulattal láthatók például a berlini holokausztemlékműnél vagy az egykori auschwitzi koncentrációs tábor bejáratánál.

Rengetegen kíváncsiak rá

Dieudonné antiszemita és rasszista élű vicceire van kereslet: csak a Nantes-i előadásra 5 ezer jegyet adtak el. Korábban már több település próbálta betiltani a humorista fellépését, de ezeket a próbálkozásokat a szólásszabadság nevében rendre elhárították.

Dieudonné M’bala M’balára korábban már többször is pénzbírságot szabtak ki gyűlöletkeltés miatt. A humorista 2009-ben szélsőjobboldali aktivistákkal karöltve jelöltként indult egy “anticionista lista” élén az európai parlamenti választásokon. A polgármesterek tiltakozására reagálva Dieudonné ügyvédje közölte, hogy jogi lépéseket tesznek annak érdekében, hogy biztosítsák a humorista szólásszabadsághoz való jogát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik